Az első (hiba), amit itt meg szeretnék említeni, a látható egyházban levő, megbecsülésnek örvendő, hitvalló keresztyéneknek, mint megtéretleneknek bírálgatása. ... Ez a magatartás ellene van Isten beszéde nyilvánvaló, gyakori és szigorú tiltásainak. A legsúlyosabb betegség ez, ami ezt a munkát kísérte, a leginkább ellentétes a keresztyénség szellemével és szabályaival, és következményei is a legsúlyosabbak. Ezáltal lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak a gondolkozása egyenlőképpen a legszerencsétlenebb vonásra tett szert. Szokásává lett sokaknak, hogy amint első alkalommal szóba állnak valakivel, aki magát egy kicsit is hívőnek tartja, annak a vallás dolgairól való beszéde alapján megállapítsák, hogy megtért-e vagy sem, van-e köze az élő kegyességhez vagy nincs. Majd eszerint viszonyulnak hozzá, és róla való véleményüket nyíltan el is mondják, főleg olyanoknak, akiket jó keresztyéneknek tartanak és Krisztusban testvéreikül és társaikul elfogadnak. ... Ha egy lelkipásztort imádkozni vagy prédikálni hallottak, az első dolguk, hogy megfigyeljék, és megállapítsák: megtért-e vagy sem? Vajon úgy imádkozik-e, mint az, aki érzi Isten Szentlelkének üdvözítő erejét a szívében? Vajon úgy prédikál-e, mint aki tudja, hogy mit mond? Sok helyen úgy néz ki, hogy az újonnan megtértek azt hitték, hogy ezen kívül semmi más dolguk nincs. Mintha egyébről nem is tudnának. Ha pedig emberek engednek egy ilyen gondolkodásnak és beállítottságnak, hamar azt fogják magukról gondolni, hogy józan ítélőképességre tettek szert, képesek lévén könnyen felismerni a képmutatókat. Ha pedig egyszer véleményt nyilvánítottak, úgy tűnik nekik, hogy minden azt igazolja; egyre több nyilvánvaló bizonyítékát fogják látni annak, hogy a kifogásolt személy megtéretlen ember. Ha pedig a megbírált személy éppenséggel lelkipásztor, minden nyilvános ténykedése halottnak és erőtlennek fog tűnni nekik, ami egyáltalán nem hasznos a számukra, hanem ellenkezőleg: halálos és mérgező dolog. Sőt mi több: egyre rosszabb és rosszabb lesz, igehirdetése egyre tűrhetetlenebbnek tűnik. A tapasztalat egyértelműen és bizonyosan azt mutatja, hogy mindez egy titkos és erőteljes előítéletből származik, ami egyre jobban eluralkodik az ember elméjén. Amikor több mint hét évvel ezelőtt Isten csodálatosan kiárasztotta az Ő Lelkét ezen a vidéken, és öt vagy hat héten keresztül hetente mintegy harminc lélek tért Krisztushoz, ... az egész város megelevenedett, és mintegy megtelt Istennel, nem uralkodott közöttünk efféle gondolkozás. Amikor a lelkipásztorok prédikálni jöttek - márpedig sokan jöttek akkoriban, fiatalok és idősek egyaránt - az emberek nem fogtak neki ítélkezni, hogy lelki tapasztalattal rendelkező emberek vagy sem: nem tartották ezt kötelességüknek. ... Vendég igehirdetők szolgálata nyomán gyakran lehetett hallani egyik-másik szájából: "Örvendetes, hogy ilyen sok kiváló igehirdető van az országban. Milyen érdekes, hogy eddig nem is hallottuk ezeknek hírét! Hálásak vagyunk, hogy más városokban annyi jó eszköze van Istennek!"
Jonathan Edwards: Ébredés az egyházban IV. rész, IV. szakasz
