2009. október 10.

Csöndes estéli zsoltár

Nem vagyok nagy versolvasó. Nem igazán tudok gyönyörködni a versekben, ezért nem is szoktam rendszeresen olvasni. De néhány nappal ezelőtt a kezembe került József Attilának egy verse, ami nagyon mélyen, a lelkem mélyén ragadott meg. Kinyilatkoztatásszerű megértése a dicsőítő imádságnak: Isten nagysága, csodálata, és szuverenitása mellett mégis egyfajta gyermeki alázat és bizalom, amellyel kiszolgáltatja magát a sokszor érthetetlen Istennek. Hálás vagyok Istennek, hogy elém hozta ezt az imádságot és tanított rajta keresztül.

Ó, Uram, nem bírom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.
Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem, minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a szája fogja
megégetni szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én
szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.
Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani,
hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.
Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

1922. július-augusztus
József Attila

2009. október 3.

Példázat

Ahogy egy kicsit rendezgettem a papírokat kezembe akadt egy testvérem írása, amit egy bibliaköri feladatra készített. A feladat egy példázat írása volt. Engedélyt kaptam tőle arra, hogy megosszam ezt a példázatot a nyilvánossággal is. Íme a bizonyságtétele példázat formájában.

Mihez hasonlítsam Jézus Krisztus életemben végzett munkáját? Meríthetnek a természetből képeket, de Jézus azt sokkal találóbban megfogalmazta már.

Én az autó és az üzemanyag kapcsolatara, összefüggésére gondoltam. Talán kicsit bizarr, hiszen ez nem egy megszokott bibliai kép, most mégis had osszam meg ezt veletek, mint elmémnek egyetlen értelmesnek tűnő gondolatát, ami ezzel a feladattal kapcsolatban eszembe jutott.

Tehát adott az autó, amit valószínűnek tartom, nem okoz nagy nehézséget elképzelni. Állhat ez egy csillogó, üvegfalú szalonban, szépen kipolírozva, táblával a visszapillantón, amelyen részletesen fel vannak sorolva a benne található extrák. Állhat ez az autó egy külvárosi, mellékutcában lévő kopott kis autókereskedésben. Neki alkoholos filccel írtak a szélvédőre a becsült értekét, és hóval, faggyal dacolva varja a vevőjét. Rengeteg fele típusú, márkájú, származású autó létezik. Évjárat, teljesítmény és az autó által nyújtott extrák szerint merjük őket Ahogyan rengeteg fele ember is létezik és mi is hajlamosak vagyunk egymást származás, „évjárat”, teljesítmény és egyéb extra kiegészítők (pl. nyelvvizsga, diploma, átlagkereset, kapcsolatok) alapján merni és ez határozza meg az értékét.

Ami engem illet az évjárat szerint meg egyelőre rendben vagyok, bár két szülés után mar kissé kopott lett a fényezésem és a férjem szerint költséges a fenntartásom. Az extrákkal kapcsolatban nem állok valami fényesen miután se diplomám, se nyelvvizsgám és fizetésem sincs, mondhatni munkaerő piaci hulladék vagyok, vagy, hogy hűek legyünk a példázatunkhoz autópiaci nehezen eladható használt vacak.

Ám ne rémüljünk a kilátásainktól, hiszen most jön az üzemanyag amiről még nem beszéltem. Fontos-e az autónak a benzin? Természetesen igen, hiszen nélküle nem is működőképes. Látjuk-e kívülről, hogy mennyi benzin és milyen típusú van az autóba töltve? - Nem. Fontos-e, hogy a kúton milyen üzemanyagból tankolunk? Ha benzin helyett például gázolajat tankolunk, akkor az autó teljesen meghibásodik. (Én mar csináltam ilyet.) De ha csak gyenge minőségű keveréket rakunk bele, nem áll meg tőle a jármű azonnal, hanem lassan de fokozatosan megy tönkre tőle az autónk.

Mi, és milyen lehet az üzemanyag ami megtalálható a kínálatban? Nagyon változó, de van felhozatal, ami közül mindenki kiválaszthatja a kedvere valót.

Például, mindjárt van itt kezdetnek egy kis horoszkóp, kártyajóslás, keleti filozófia. - Ugyan, nincs ebben semmi rossz, hiszen olyan sokan kipróbálták, meg senki nem jött vissza reklamálni, próbálja csak ki biztosan beválik! Avagy, ha ezek az előbbiek nem nyertek el a tetszését van itt egy kis feng-shui tanácsadás, ezoterika vagy agykontroll - akciós áron! Meg mindig nem sikerült meggyőzni? Maga meglehetősen makacs vevőnek bizonyul! Akkor javaslom, próbáljon meg hasonlítani valamelyik hollywoodi sztárra, és mindent tegyen meg annak érdekében, hogy leadja a 20 kiló „súlyfölösleget”, és haladéktalanul operáltassa meg a melleit (így legalább az extrák közé felkerülhet a légzsák is). Maga meg mindig nem elégedett??? Akkor magának renget pénzre lenne szüksége!

Íme a recept: Nagyon kérem ne kövesse el azt a butaságot, hogy gyereket szül! Csak a baj van velük! Vagy ha már volt olyan ostoba, hogy megtette, azonnal bízza rá másvalakire, és kezdjen lázas karrier építésbe, gátlástalanul haladjon előre a munkahelyi ranglétrán, ne is érdekelje, hogy közben keresztül gázol másokon Vállaljon túlórát, és kit érdekel, ha közben tönkre megy a családja? Kizárólag saját magával törődjön, utazzon egzotikus helyekre, lehetőleg minél többször, és nyugodtan bonyolódjon egy éjszakás kalandokba, hiszen egyszer élünk! Mindeközben természetesen, legyen nagyon trendi és vonzó! Azt mondja egy ismerőse kipróbálta, és tönkre ment a motorja tőle, mert teljesen kiégett és depressziós lett? Nehezen hiszem el! A fogyasztói társadalom mindenkinek szabad választást kínál, gyors megoldásokkal. Na, tankoljon mar valamelyikből!

Jaj, tudtam, hogy magával valami nem stimmel! Miért a Jézus feliratút választotta? Ki beszelt magának Róla? Itt az összes többi sokkal színesebb és szponzoralja őket a Sátán nevű multinacionális cégcsoport. Mit beszél? Hogy azt, mondta Jézus, hogy: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzam, és igyék!”? És milyen lesz ez majd a motorjának? „A belsejéből elő víz folyamai ömlenek”???? Akkor ez biztosan megfizethetetlen! Hogy Jézus kifizette??? Igen nagyvonalú alak lehet! De látta már ez a Jézus, hogy magának milyen rozsdás a karosszériája, és meg dísztárcsaja sincs?! Hogy az is meg van írva, hogy nem az a fontos amit lat az ember. Mert az ember az nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi ami a szívben van? És ezzel az üzemanyaggal mennyi az autó várható élettartama? Hogy mit mondd? Jézus mondta: "Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne". Kíváncsi vagyok jól döntött-e. Jöjjön sűrűn ezentúl hozzam és számoljon be az ócskavas állapotáról, hátha megtud róla győzni, hogy én is Jézust válasszam!

2009. október 2.

Prófétai gondolat a XVIII. századból


Jonathan Edwards "Ébredés az Egyházban c. könyvében egy fejezetet szentel a következő prófétai gondolatnak: "Úgy tűnik, hogy az utolsó napok dicsősége Amerikában fog elkezdődni."
Ennek lényege a következő: Az egyház utolsó időkben történő ébredésének és megújulásának Amerika lesz a bölcsője, mai nyelven, az utolsó idők keresztyén missziójának Amerika egyháza lesz a bázisa.
Érvelése a következőket tartalmazza:

  • Utal Ézsaiás próféciájára: "Csak szavamra várnak a szigetek, legelőször Tarsís hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt, Istened, az ÚR nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged." (60:9) A "távoli szigetek" kifejezést Amerikára vonatkoztatva, arra utalva ezzel, hogy Európa nincs messze.
  • A régi földrészt Isten felruházta azzal a dicsőséggel, hogy ott született meg Krisztus és ott szerezte a váltságot, Isten viszont azért engedte felfedezni az új földrészt, hogy földi egyházának dicsőséges állapotát itt építse fel és egy új világot lelkileg itt kezdhessen el. Ahogy az idősebb nőtestvér szülte Júdát, akitől a Krisztus származott, de az ifjabbik szülte Józsefet és Benjámint, a szeretett gyermekeket.
  • A másik kontinens megölte Krisztust és folyamatosan ontotta Jézus szentjeinek és mártírjainak vérét.
  • A pogányok először a zsidóktól kapták az igaz hitet, de Isten úgy rendelte, hogy az evangéliumi korban a zsidók az evangélium kiváltságát a pogányoktól kapják, mivel Isten nem akarta, hogy akik Krisztus megfeszítésében vétkesek, a pogányok nélkül jussanak dicsőségre. Így van ez Amerikával is. Amerika az öreg földrésztől kapta a hitet - az egyenlőségért viszont, mivel ez a földrész feszítette meg Krisztust, nem a régi földrész részesül abban a dicsőségben, hogy a vallást legdicsőbb mivoltában közöljék Amerikával, hanem fordítva.
  • Amerikát a reformáció táján fedezték fel. Így mihelyt az új világ terve megvalósulás felé közeledik az egyház utolsó időkben megvalósuló dicsősége érdekében valami új és hatalmas dolgot fog cselekedni és ennek színhelye és kiindulópontja az új világ lesz.
  • Isten a Nap járását megfordította, amikor egyházáért ilyen nagy dolgok véghezvitelét ígérte. (2Kir 20:5-11; Ézs 38:6-8) Az igazság napja már régóta keletről nyugatra haladt, azért valószínű, hogy amikor eljön annak ideje, hogy az egyház megszabaduljon ellenségeitől, a világosság nyugaton fog támadni, míg a delelő Nap fényével beragyogja az egész világot. Ugyanezt jelképez az Ez 47-ben a a szentélyből kifolyó vizek níugat-keleti iránya is (Ez 47:8!) Ezek a vizek a Szentlelket jelképezik, amint üdvöt szerző erejével árad az utolsó időkben a világon. Ezékiel könyvének ezek a fejezeti az egyháznak majdani dicsőséges állapotát írják le.
Jonatha Edwards ezeket a prófétai gondolatait a XVIII. sz. első felében vetette papírra. Vajon az utóbbi időkben nem mindezeknek tanúi vagyunk-e? Kétségkívül hozhatunk fel érveket az amerikai egyházak ellen (persze nagyvonalúan nem söprögetve a saját portánk előtt), de ki vitatja el, hogy az utóbbi évtizedekben az amerikai egyházakban volt meg a vitalitás és az akarat, hogy a világ evangélizálásának terhéből oroszlánrészt hordozzanak.