2010. március 19.

A nacionalizmus kísértése


Ma már látjuk, amit én akkor nem láttam, hogy a fasizmus halálos métely s minden nacionalizmus kísértése a fasizmus.
Ravasz László

2010. március 18.

Amikor hálaadás van a szívben

Itt a börtön udvarán reggelenként, s újabban esténként is gyönyörűen énekel egy rigó. Az ember kicsiny dolgokért is hálát ad, s ez is nyereség! Isten veletek!

Dietrich Bonhoeffer
Börtönlevelek, 1943. IV. 14.

2010. március 3.

Ismeretlen próféciák

"A felebaráti szeretet parancsa és a bosszúállás tilalma kiváltképpen szembetűnik majd abban az isteni harcban – amely felé megyünk, és amelyben már évek óta részt veszünk -, ahol az egyik oldalon a gyűlölet, a másikon a szeretet harcol. Még nem minden keresztyén tudja igazán, hogy erre lett elküldve. Közeledik az idő, amelyben mindenki, aki megvallja az élő Istent hitvallása miatt nemcsak gyűlölet és düh tárgya lesz – mert ez idáig már nagyjából eljutottunk -, hanem ahol az emberek őt pusztán e hitvallás miatt - „az emberi közösségből”, ahogy mondják – kizárják és városról városra űzik, rárontanak, testileg bántalmazzák, és a körülményektől függően megölik. Általános keresztyénüldözés közeledik, és tulajdonképpen ez napjaink minden mozgalmának és harcának az igazi értelme. A keresztyén egyház és a keresztyén hit megsemmisítésére kivonuló ellenfelek nem tudnak velünk együtt élni, mert minden szavunkban és cselekedetünkben – amikor azok egyáltalán nem is ellenük irányulnak – szavaik és cselekedeteik elítélését – egyáltalán nem jogtalanul – látják. …"

A. F. Wilmar 1880

2010. március 1.

Bonhoeffer a szenvedésről

Végtelenül könnyebb emberi parancsnak engedelmeskedve szenvedni, mint önként vállalni a szenvedést.

Végtelenül könnyebb közösségben szenvedni, mint magányosan.

Végtelenül könnyebb nyilvánosan és megbecsülésnek örvendve szenvedni, mint elhagyatva és gyalázatban.

Végtelenül könnyebb testi életünket kockáztatva szenvedni, mint lélekben szenvedni.

Krisztus önkéntesen, magányosan, elhagyatva és gyalázatban szenvedett, testben és lélekben, s így szenvedett vele azóta számtalan keresztyén.

Börtönlevelek