2011. november 24.

Szívben suttogó

Zsolt 36

Gyermek- és ifjúkoromban a minőségi zenehallgatás bakelitlemezeken volt lehetséges. (Esetleg kazettás magnetofonon, de annak minősége nem vetekedett a hanglemezekével.) A lemezjátszó tűje futott a hanglemez barázdáiban. Ha az ember csak rátette a tűt a forgó lemezre nem hallott mást, csak halk cicergést. Azonban ahogy a lemezjátszóra rákapcsolta az erősítőt a hangszórókból megszólalt a hallani kívánt zene. Ahhoz, hogy a lemez élvezhető minőségben megszólaljon, erősítőre volt szükség. (Lényegében ez történik a CD lejátszás esetében is.)
Az életünk hasonlóan működik ehhez. A zsoltáros azt állítja a bűnös emberről, hogy a szívében a bűn suttog. Ezt a suttogást nem lehet hallani? Dehogynem. Szavai és magatartása erősítik fel a szívében suttogó bűn hangját. Ahogy beszél, ahogy gyűlöletet kelt maga körül, ahogy azon jár az esze, hogy hogyan állhat bosszút – mind-mind a szívében suttogó bűn felerősítése. Igen, a testünk a szívünkben suttogó hangok erősítőjeként működik.
De csak a bűn suttoghat a szívben? Nem! Suttoghat annak halk és szelíd hangja is, aki szólt Illéshez a Hóreben (1Kir 19:12), és akinek szeretete beárad a szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által (Rm 5:5). És akkor szavaink és tetteink az Ő hangját erősítik fel. Őt fogják dicsérni szavaink és neki fognak szólni énekeink, és az ő szeretetét és békességét erősíti fel a testünk.
Mi vagy ki suttog a te szívedben? A tested ezt a suttogást fogja felerősíteni – és ez leleplezi azt is, aki a szíveben van.

2011. november 19.

Piros matrica

Sikerült egy napos családi programot szervezni, és mivel régen voltunk a Nemzeti Galériában, elhatároztuk hogy elmegyünk. Előző nap hallottam a hírekben, hogy piros környezetvédelmi matricával a szmog miatt nem szabad a városban közlekedni. Átgondoltuk a dolgot, hogy a mostani hideg időben elinduljunk-e tömegközlekedéssel vagy sem, végül úgy döntüttünk, hogy megyünk, megvettük a családi jegyet. A Budai Vár oldalából fényképezve jól látszik a szmoghelyzet. Természetesenek és elfogadhatónak tartottam a forgalomkorlátozást. Csak egy kérdés mocorgott bennem, amit azért csak "kimondok". Vajon, ha 7-en megyünk egy piros matricás autóban, az több károsanyagkibocsátást jelent-e, mintha 7-en 7 zöld matricás autóban utaznak? ...

2011. november 18.

Figyelem

Mk 3:1-6
Figyelni többféleképpen is lehet valakire. Figyelhetünk úgy valakire, mint egy példaképre, akitől tanulni tudunk. A tanár, az előadó elvárja a figyelmet önmaga iránt, amikor előadást tart. A gyakorlati mester, edző is, amikor megmutat egy fogást, elvárja, hogy figyeljünk azért, hogy amikor ránk kerül a sor, akkor meg tudjuk csinálni. Sokszor nagyon romboló, amikor ilyen helyzetben nem figyelünk. A történetünkben Jézust is figyelték. Sokan figyelték rá, de most azok kerülnek a mi látóterünkbe, akik egészen máshogy figyelték őt, mint az előbb említett példák. Ezt a fajta megfigyelést már mi sem szeretjük. Mert a célja, hogy hibát találjanak benne. Ez a történet megmutatja azt is, hogy aki hibát keres a másikban, akkor is fog találni, ha nincs. Jézusban is megtalálták a hibát – holott Jézus bűntelen volt.
Legyen most ez személyes kérdéssé! Hogyan figyelsz Jézusra? 1. Sehogy? Bár azt mondod hozzá tartozol, a követője vagy, de egyáltalán nem figyelsz a személyes példájára, vagy arra, hogy mit mond neked? 2. Önigazoló és hibát kereső indulattal? Azt gondolnánk, hogy ez a lelkület már nem létezik. De még keresztyének között is felütheti a fejét. Különösen akkor, ha az ember megy a saját feje után, és amikor beveri a fejét, Jézust hibáztatja, hogy fáj a feje. Miért nem volt velem, amikor megígérte? Vagy a kijelentett igének való engedelmesség alól igyekszel kibújni valamilyen jól hangzó magyarázattal? 3. Úgy figyelsz rá, mint Mesterre, példára, akinek az életében minden mozzanat tanít minket is az Atya akarata szerint élni, minden szava eligazítást ad az engedelmes életre? Hogyan figyelsz Jézusra? A hibát keresed vagy a példát?

2011. november 16.

Fárasztó (?) ünneplés

4Móz 29:12-30:1

Egy csoportbeszélgetésben szó esett arról, hogy milyen érzések töltenek el bennünket egy-egy hosszabb ünnep – mint például karácsony-újév – után. Volt olyan, aki elmondta, hogy ő bizony csak az ünnep után tud kiengedni, úgy érzi annyi mindennek kell megfelelni egy ünnepben, olyan felé is irányuló elvárásokat kell kielégítenie, hogy az ünnep sokszor kimerítőbb számára, mint a hétköznapok. Sokszor rontjuk így el az ünnepeinket, ami miatt az ünnep közeledte inkább stresszt okoz, mint egy örömteli készülődést, majd felszabadult ünneplést.
Ahogy végigolvastam ezt a szakaszt, egy idő után úgy éreztem, hogy még olvasni is fárasztó és monoton. Hát még végigcsinálni. De Isten ezért adta volna a sátoros ünnepet, hogy belefáradjunk és közben ne tudjuk végezni a dolgunkat? Nyilván nem ez volt az ünnep célja, hanem az, hogy örömmel emlékezzenek az áldozatok által is, hogy Isten gondot viselt róluk a pusztában. De akkor mi a probléma?
Akkor értjük ezt meg, ha észrevesszük, hogy Jézus pont a sátoros ünnep végén – megvárta a végét! - állt fel és mondta el kiáltva a felhívását: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!” Egyértelműen azokhoz szólt, akik belefáradtak abba, hogy a szertartások által egyszerűen nem tapasztalják meg Isten közelségét, így az egész ünnep végén megmarad a rettenetes belső üresség és lelki szomjúság. Hiába a sátoros ünnep minden napján bemutatott áldozat, ha ezek nem képesek oltani a lelki szomjat, mert nincs benne lélek, szertartási rutinná züllik. A lelki szomjúságot semmilyen áldozat és szertartás nem képes megszüntetni, hanem csak a Lélek, aki átjárja a hívőt, az áldozatot és az ünnepet. Az élő Jézus nélkül a legszebb ünnep is halott.


2011. október 26.

Hála: amit megfogadtam, megtartom

4Móz 30:2-17

Volt a gimnáziumban egy nagyon kedves barátom, aki súlyos, daganatos beteg lett. A drasztikus kezelések miatt a haja is kihullott, de műteni is kellett. Az orvosok nem túl sok esélyt adtak annak, hogy felépül. Ez a fiú megfogadta, hogy ha Isten meggyógyítja, akkor lelkipásztorként akarja szolgálni az Urat. Felépült. De sajnos az élete nem abba az irányba haladt tovább, amerre a fogadalma szerint kellett volna. Remélem és bízom benne, hogy visszatalál arra az útra, amelyre fogadalma szerint lépnie kellett volna. Mert Isten hallotta a fogadalmát és biztos, hogy kérdezni fogja: „Kértél tőlem valamit, és ígértél valamit. Én megtettem. Megtettem volna akkor is, ha nem ígéred, de ha megfogadtad ezt számon kérem tőled.”
Gondold végig, hogy hány kimondott fogadalmad, Istennek tett ígéreted veszett kárba azok után, hogy Isten válaszolt. „Azt nem úgy gondoltam; bizonyára nem kell ezt ennyire komolyan venni.” - keressük a kifogást, miután elhárult a baj. Ha megnézzük a fogadalmakkal kapcsolatos bibliai igéket, akkor azt látjuk: a fogadalom teljesítése mindig hálából fakad. Olvasd még el ma Zsolt 50:14-et és a Zsolt 56:13-at! A fogadalom meg nem tartása a hálátlanság miatt bűn. Ez alól csak az képez kivételt, ha valaki, akit Isten fölénk rendelt, nem engedi, hogy megtartsuk fogadalmunkat.
Ha Isten rámutatott, hogy van be nem váltott ígéreted, akkor valld meg neki hálátlanságodat és ne halogasd tovább. El fog tölteni a hála öröme, hiszen mégis Isten volt az, aki előbb adta a szabadítását.

2011. szeptember 13.

Kicsoda üdvözülhet?

ApCsel 15:1-12


Ezt a kérdést még Jézus földi életében tették fel a tanítványok Jézusnak, aki úgy válaszolt: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Péternek ezt jó alaposan meg kellett tanulnia azért, hogy az evangélium torzítás nélküli hirdetője legyen.
Az első gyülekezet(ek)ben is már hamar felütötte a hit legközpontibb kérdését fenyegető torzulás. Zsidókeresztyének – akik a körülmetélés által Isten szövetségeseinek tekintették magukat, és úgy gondolták, hogy az újszövetségbe való belépéshez nem lehet megkerülni az ószövetséget – elő akarták írni a nemzsidó-keresztyéneknek a körülmetélést. A kérdés: tényleg nem lehet üdvözülni körülmetélkedés hiányában? Van-e bármilyen előfeltétele az újszövetségbe való belépésnek? Először Antiókhiában támadt vita (sőt viszály!) ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Pál és Barnabás, akiknek a Szentlélektől – és az apostoloktól! - volt egy határozott látásuk erről a magukat megmakacsoló júdeaiakkal szemben, azt vallották, hogy ha csak az Isten üdvözíthet, akkor Krisztus kegyelme kizárólagosan elég az üdvösséghez, amit hittel tudunk elfogadni Istentől. A kérdésben azonban kénytelenek voltak az apostoli döntőbírósághoz fordulni. Az elbizonytalanodó, vagy akár az evangéliumi hittől eltántorodó pogányokat fontos volt az apostoli szó erejével is megerősíteni. De fontos volt az is, hogy megőrizzék az egyház egységét, ha ez lehetséges. A vita Jeruzsálemben is folytatódott. Végül Péter mondta ki a végső szót: „abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők.” Vagyis az Ószövetséghez tartozás (vagy bármilyen egyéb emberi hagyomány) az égvilágon semmilyen előnyt, vagy könnyebbséget nem ad hozzá az üdvösséghez, sőt inkább akadállyá válik. Üdvözülni csak egy úton lehetséges. Ebből pedig nem lehet engedni.
Kicsoda üdvözülhet? Az, aki hisz Jézusban. Addig, amíg ez nem tisztázódott nem léphetünk innen tovább. „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (ApCsel 16:31)

2011. augusztus 21.

42

42 éves lettem (tegnap). Mindenkinek köszönöm a jókívánságait, akármilyen csatornán is közölte azokat - sms, facebook, személyes, ajándék. Egy kedvességet hadd emeljek ki és osszak meg azokkal, akik erre járnak, mert ötletes, jópofa. És remélem jóízű is, merthogy valamikor szeretném megenni is. Íme

A lelkész

2011. június 11.

Győzelmi dicséret

Zsolt 68:1-19

A kiengesztelődés keresztje

Lk 23:34
"Jézus pedig így könyörgött: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

A Golgotán három kereszt állt. A jobb és baloldali keresztre két bűnözőt feszítettek fel, középre a bűntelen Megváltót, Isten Fiát, Jézus Krisztust. Az evangéliumból idézett mondat ezen a középső kereszten hangzott el, ami mutatja, hogy a középső kereszt az Isten kiengesztelődésének keresztje – az a kereszt, ahol Isten elengedte a haragját, hogy megbocsáthasson.
Wass Albert Nagypénteki sirató c. versében drámai módon ábrázolja e három keresztet a magyarság sorsában:
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni. (Részlet)

Amikor itt állunk a kereszt alatt ez a kérdés szegeződik szembe velünk: ez itt egy baloldali kereszt? Nem. Mert a baloldali kereszten nincs se megváltás, se kiengesztelődés. Vagy talán a jobboldali kereszt? Nem. Mert a jobboldali kereszten sincs megváltás és kiengesztelődés. Csak akkor van megváltás, kiengesztelődés és feltámadás, ha ebben a keresztben a Krisztus megváltó keresztjét csodáljuk, állunk alatta és szól rólunk, és szól a magyarságot is igazságtalanul golgotás sorsba kényszerítőkről: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”

Úgy állunk itt, mint akik nem felejtünk. Nem felejtjük az igazságtalanságot. De nem azzal a krisztusi evangéliumot nélkülöző mondattal, hogy „Megbocsátok, de nem felejtek.” Ha fölnézünk a golgotai keresztre, a Krisztussal történt ordító igazságtalanságra és a Krisztusban megszólaló megbocsátásra, az Isten kiengesztelődésére – akkor azt mondjuk: nem felejtünk; nem felejtünk, azért, hogy megbocsáthassunk. „Bocsáss meg nekik mert még mindig nem tudják mit tettek.”


(Gyál, Jálics domb, ökumenikus megemlékezés a Trianoni békediktáturmra)

2011. április 8.

A jel

Ézs 7:10-25


De sokszor szeretnénk Istentől jelet kapni, ha tanácstalanok vagyunk, hogy mit tegyünk, melyik utat válasszuk. Amikor egy nehéz helyzet előtt állunk, nem akarunk rosszul dönteni, vagy éppen csak biztatást várnánk arra nézve, hogy Isten mellettünk áll és nem kell félnünk. Még a szél legkisebb rezdülésében is jelet szeretnénk látni, és megbizonyosodni abban, hogy Isten nem hagyott el, és támogat minket.
Áház nem volt istenfélő király, egyáltalán nem bízott az Úrban, sokkal inkább a kánaáni pogány bálványoktól kért segítséget és útmutatást. Isten azonban szerette volna visszahajlítani elhajlott szívét és ezt különleges szeretettel tette: azt ajánlotta, hogy ő kérjen jelet az Úrtól, hogy megtanuljon újra bízni benne. Áház erre nem hajlandó és olyan kifogást mond, amely első olvasásra nagyon istenfélőnek látszik. Kifogása azonban hitetlenségből fakad és ezzel fárasztja az Urat, aki ezek után mégis ad jelet, de ebben a jelben az elutasított kegyelem után közelgő ítélet képét mutatja meg az Úr.
Abban a jelben, amit az Úr adott, és Áháznak a saját helyzetében üzenet volt és értenie kellett, Máté a Szentlélek által évszázadokkal később felismerte, hogy az a Messiásra is vonatkozik. Egyetlen biztos jel van a számunkra, amelyben felismerhetjük azt, hogy Isten nem hagy el minket, hogy Jézus, az Isten Fia megszületett a júdeai Betlehemben, és benne emberré lett az Isten. Isten maga adott jelet nekünk önmagáról, és ha bízunk benne ez a jel mindig eligazít, hogyha Isten dicsőségét keressük. Kövesd a jelet! Kövesd Jézust!

2011. április 7.

Hova menekülsz?

Zsolt 11


Életünk során számtalan konfliktushelyzetbe kerülünk. Miután Isten kegyelmét Krisztusban elfogadtuk többnyire azt tapasztaljuk, hogy a konfliktusaink nem kevesebbek, hanem többek lesznek. Ahogy Jézus Krisztust szolgálata során folyamatosan támadták, ahogy az ördög el akarta tántorítani csábítással, ijesztéssel és fenyegetéssel, úgy támadja az ördög a Krisztusban élő embert. Ezeknek a támadásoknak a következménye a rengeteg konfliktushelyzet. Meg nem értés, gúnyolódás, tiltások és fenyegetések; néha kimondott rágalmazások. Ki szereti az ilyen konfliktushelyzeteket? Az a normális, ha valaki nem szereti. Legtöbben konfliktuskerülők vagyunk, és ha ez kialakulófélben van körülöttünk igyekszünk elkerülni, vagy kimenekülni belőle.
Itt jöhet egy kísértés, amelyre Dávid királyt próbálták meg rávenni a gúnyolói: „Menekülj a hegyre, mint a madár!” Mi a célja ennek a felszólításnak? Menekülj el a konfliktushelyzet elől, vagyis hátrálj meg, alkudj meg, hadd nyerjen teret a hazugság. Elvégre mi közöd van neked ehhez? Mi közöd van neked ahhoz, hogy a hazugság uralkodik a világban. Dávid azonban mást lát: Isten érdekli a világ folyása, szemmel tartja az igazakat és a hazugokat is. Elbújni úgysem lehet a konfliktus elől, mert az utolér bennünket. Két lehetőségünk van: vagy az Úrral való közösségünkről mondunk le a megalkuvások árán, vagy emberi megoldásaink helyett Istenhez megyünk erőért, bátorságért és az igazságban való megerősödésért. Dávid ezt tette: feltekintett az Úrra és úgy döntött, továbbra is az igazságban jár, mert abban gyönyörködik Isten. Jézus mondja: „Én vagyok az igazság.” (János 14:6)

2011. április 1.

Összefogások

Ézs 7:1-9

Egy új és gonosz birodalom támadt keleten: Asszíria. Mérhetetlen hatalomvágya fenyegette a kisebb nyugati népeket, akik megpróbáltak valamiféle szövetséget összekovácsolni az asszír fenyegetés ellen. Arám és Izráel már összefogtak, de Júda Áház vezetésével ki akart maradni a szövetségből azt remélve, hogy nem éri el az asszír fenyegetés. Ez mérhetetlenül bosszantotta az arám és izráeli királyt és az asszír támadás előtt erőszakkal is rá akarták kényszeríteni Júdát a szövetségbe való belépésre. Áház király ott állt politikailag két tűz között: belépjen-e az asszír ellenes szövetségbe vagy inkább forduljon Asszíriához segítségért az arám-efraimi szövetséggel szemben. Úgy tűnik elkerülhetetlen a háború. De kivel fogjak össze?

Ézsaiás üzenete világos: ne arra nézz, amit látsz, hanem nézz arra, amit nem látsz a szemeiddel. Isten megmutatja neki a prófétán keresztül, hogy amit olyan félelmetes fenyegetésnek lát, az Isten nézőpontjából olyan, mint a tűz elüszkösödött füstölgő fája, amelyben már semmi erő nincs, hogy táplálja a tüzet. Viszont Asszíria sem lesz mentség a maga erőszakos hódításával. Egyetlen összefogás van, amely megőrizheti őt is, népét is: az Úrral való összefogás a hitben. „De ha nem hisztek, nem maradtok meg!” (9.v.) Te milyen szövetségessel fogsz össze?

2011. március 21.

Kampányfilm

Eljutott hozzám is az adó 1% felajánlásának református kampányfilmje. Megnéztem. Olvastam róla a különféle véleményeket, amelyekben hangsúlyosabban inkább az elutasító kritika fogalmazódott meg.

Ma este a férfiak bibliaórai közösségén levetítettem a filmet, minden megelőző megjegyzés nélkül. (A hosszabb rendezői változatot) Tanulságos lett volna ha a készítők látják annak a nyolc férfinak az arcát. És hallják a film után a döbbent néma csöndet. A társaságból hárman voltak 30-40 közöttiek, ketten 40-50 közöttiek, 1 fő 60-70 között, ketten pedig 70 fölött. A reakció egységes volt - teljes értetlenség, döbbenet, már-már iszonyatba hajlóan. Egyszerűen nem értették, hogy ez mitől és hogyan jeleníti meg olyan vonzóan a református egyház, gondolkodás és szolgálatának értékeit, amelynek következtében az az egyházon kívül álló embereknek eszébe jut, hogy ha már felajánlja adójának egy százalékát valamelyik egyháznak, akkor azt pont a reformátusokhoz irányítsa.

Értem és értékelem, hogy szakítani akartak az unalmas klisékkel. Azt is értem, hogy meghökkenteni akartak, mert ma már máshogy senki sem figyel arra, amit mondani akarunk, annyira magas lett az ingerküszöb. Viszont abszolút szerencsétlennek - sőt képi profizmusa mellett kommunikációs dilettantizmusnak - tartom azt, hogy a Magyarországi Református Egyházhoz köt
  • egy teljesen szorongást keltő képsort, amire a zene is rásegít;
  • egy szörnyen diktatórikus világ képét;
  • egy nemzeti karakterünktől teljesen idegen világot (minden német: Mercedes, Volkswagen, Zeppelin)
  • és azt az üzenetet, hogy irányítsd hozzánk adód 1%-át, van rá némi esély, hogy eljut hozzánk; hogy azután azzal mi mit kezdünk, ne foglalkozz.
A legjobban ez az utóbbi bánt. Ez a teljesen nihilista üzenetnélküliség: csak told a pénzt hozzánk, ami úgysem a tiéd. Azért van ennél jobb üzenetünk is, és lehet, hogy olyanokra lenne érdemes bízni a kommunikációt, akik nemcsak kommunikálni tudnak, de az üzenetet is értik, amit kommunikálni akarnak.

A filmet nem linkelem be ide, aki még nem látta könnyen megtalálja a neten.

2011. március 18.

A lombsátor ünnep végén (4Móz 29)

A 4Móz 29-ben olvashatjuk a lombsátor ünnephez kapcsolódó nagyszabású áldozati szertartásokra vonatkozó rendelkezéseket. A nyolc napos ünnep minden napján áldozatokat kellett bemutatni. Ez a nyolc nap arra emlékeztette Izráelt, amikor az Úr még hordozta őket a pusztába és sátrakban laktak. Az áldozatoknak ebben a hálás emlékezésben kellett segítenie őket. 

János evangéliumában azt olvassuk, hogy Jézus az ünnep legvégén, amikor véget az ünnep felállt és elkiáltotta magát: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” Ezt pedig a Lélekről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a Lélek, mivel Jézus még nem dicsőült meg." (Jn 7:37-39)

Egyértelműen szólt ez azokhoz, akik abba keseredtek bele, hogy a szertartások által egyszerűen nem tapasztalják meg Isten közelségét, az egész ünnep végén megmarad a rettenetes belső üresség és lelki szomjúság. Hiába a sátoros ünnep minden napján bemutatott áldozat, ha ezek nem képesek oltani a lelki szomjat, mert nincs benne lélek, szertartási rutinná züllik. A lelki szomjúságot semmilyen áldozat és szertartás nem képes megszüntetni, hanem csak a Lélek, aki átjárja a hívőt, az áldozatot és az ünnepet. Az élő Jézus nélkül a legszebb ünnep is halott.

2011. március 17.

Áldozatok (4Móz 28)

Ezekben az áldozati rendelkezésekben feltűnő a következő: Áldozatokat kellett bemutatni minden nap reggel és este, minden hét végén, minden hónap elején, és minden elrendelt ünnep elején.
Azon gondolkoztam, hogy mennyire vesszük komolyan életünk napi, heti, hónapi és évi áldozatait, úgy mint a Szentlélek templomában bemutatott hálaáldozatot, és életünk odaáldozását az Úrnak. Mit áldozunk az Úrnak reggel és este, az Úr napján, a hónap elején, és a Krisztust dicsőítő nagy ünnepekhez kapcsolódóan?

jegyzet

2011. március 9.

Átok helyett áldás (4Móz 23)

Móáb vidéke
jegyzet

"Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna. Mond-e olyat, amit meg ne tenne, ígér-e olyat, amit nem teljesít? Áldásra kaptam parancsot, s ha ő áld, meg nem másíthatom." (4Móz 24:19-20)

Bálám esete Istennel

jegyzet

2011. február 25.

Vesd ki a farizeusok kovászát!

Mt 16:1-12

Jézus rendkívüli dolgokat állított magáról. Azt állította, hogy ő Isten Fia, sőt maga Isten, aki emberré lett, hiszen olyan jellemzőkkel beszélt önmagáról, amelyek csak Istenre illettek. Ő a jó pásztor (Jn 10:11 és Zsolt 23:1), ő ad örök életet (Jn 10:28-30), ő maga örökkévaló (Jn 8:58), és megbocsátja a bűnöket, amire csak Istennek van joga és lehetősége (Mk 2:7). Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy állításai egy szélhámosnak, egy őrültnek az állításai vagy igazak. Ha őszintén kételkedünk, de nyitottak vagyunk az igazság elfogadására, és kutatjuk a róla szóló Írásokat, nemcsak meglátjuk, hanem valóságosan meg is tapasztaljuk, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát. Ahhoz azonban, hogy így legyen óvakodnunk kell a farizeusok kovászától. Mi volt ez a kovász? Az, hogy Jézust akármilyen jelek kísérték is: betegeket gyógyított meg, csodásan megszaporította az élelmet, hatalommal tanított és még meghalt embereket is feltámasztott, mégsem voltak hajlandók hinni benne. Amikor Isten kijelenti magát, az újabb és újabb igazoló jelek (el)várása a megkeményedett, Jézust elutasító szívnek és a hitetlenségnek a jele, nem a hité. A farizeusok valójában kijelentették, hogy annak alapján, amit addig láttak, nem hajlandóak hinni. … De mi kell még? Az újabb és újabb bizonyítékok várása nem közelebb visz Istenhez, hanem eltávolít tőle. Ezért óvakodj a farizeusok kovászától és vesd ki a szívedből azt, mert nem a jelek, hanem a Megváltó iránti bizalom visz közelebb Istenhez.

2011. február 24.

Zúgolódás és bűnhődés (4Móz 14)

Különösen is érdemes figyelni arra a momentumra, hogy az elszalasztott lehetőség az engedelmességre sokszor már nem pótolható.

Jegyzet

2011. február 21.

Aggodalmaskodó kérdés

4Móz 11:13

Ugyanezt a kérdést teszik fel a tanítványok is Jézusnak a pusztában. Pedig ők még közelebb voltak Istenhez, mint Mózes. Más különbség is volt. Mózes elfáradt a terhektől. Időnként ő is kimerült, mert Isten valóban nagy terhet rakott rá és néha nagyobbnak látta a terhet, mint a kegyelmet, ami az erőt biztosította a teherhordozáshoz. Ezzel szemben a tanítványoknak nem kellett mózesi terheket hordozniuk, ott minden terhet Jézus vitt. Az ő kérdésük valóban szimpla kicsinyhitűség. Mi pedig még a tanítványoknál is közelebb vagyunk, ha megkaptuk a Szentlelket.

2011. február 18.

Istent emlékeztető harsonák

4Móz 10:1-10


Ezeket a harsonákat a következő esetekben kellett megfújni. 1. Gyülekezőre; máshogy kellett fújni, ha a csak a vezetőknek kellett összegyülekeznie és máshogy, ha az egész népnek. 2. Riadóra és indulásra. 3. Az öröm napjain, az ünnepeken áldozatbemutatáskor. Ezeknek a harsonáknak a hangjai minden esetben, amikor megszólaltak Istent választottaira emlékeztették.
Nagy bátorítás van ebben a mondatban. A harsonák Istent emlékeztetik választottaira (és nem fordítva). Nem azért, mert Isten feledékeny, hanem azért mert ahol Isten népe hűséggel és egységben Isten rendelése szerint jár, ott Isten nem feledkezik meg az övéiről. Ez így van az örömben és az áldozatban, de így van a nehéz időkben is, amikor Isten népét támadás éri és Isten harcaiban kell megállniuk.
Isten megígérte, hogy soha nem feledkezik meg választottairól, akiket Krisztusban kiválasztott, elhívott, megigazított és megdicsőített. Az Atyát maga Krisztus az, aki folyamatosan emlékezteti ránk (vö. Jézus főpapi imája Jn 17). Aki Isten akaratában jár az mindig abban a biztonságban él, hogy az Atya figyel rá és nem feledkezik meg róla. Ehhez az övéinek Krisztusban hűséggel, egységben Isten rendelése szerint kell járni.

2011. február 17.

Vezetés vagy igazolás?

4Móz 9:15-23
Vezetést vagy igazolást várunk az Úrtól? Isten vezette a népet. Mindig a füst- és tűzoszlop határozta meg az állást és a haladást is. Vajon a mi indulásunkat vagy éppen megállásunkat Isten vezetése határozza meg, vagy a kedvünk az érzéseink; amire azután igazolást várunk, keresünk vagy gyártunk. Útjainkhoz ne igazolást keressünk, hanem vezetést.


2011. február 12.

A kenyér Ura


Mt 15:29-39


A tanítványok kérdése árulkodik arról, hogy hogyan tekintenek az ószövetségi írásban lejegyzett történetekre. Kint vannak a pusztában, már három napja – akinek volt élelme, annak is elfogyott. Jézus azonban nem akarja, hogy miatta éhezzenek az emberek, és a távolabb lakók emiatt ne tudjanak hazamenni. Kinyilvánítja azt a szándékát, hogy enni akar adni ennek a sok embernek. A tanítványok máris kételkednek: Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?” Pedig Jézus most még csak feladatba sem adja, hogy ők adjanak enni a sokaságnak. Kételkednek bár:
  1. Sokat tanultak arról, ahogy Isten a pusztában minden nap ellátta a népét élelemmel, amikor a mannát kapták. Itt látszik, hogy számukra mindez már egyszerű hittanos mesévé torzult.
  2. Megerősítette ezt már egy korábbi tapasztalatuk, amikor Jézus hasonló helyzetben megsokasította egy kisfiú öt kenyerét és két halát, amivel jóllakott ötezer ember.
  3. Számolatlanul gyógyított meg gyógyíthatatlan betegeket.
Mégis megijednek a helyzettől. Pedig az az Isten van közöttük, aki mint mennyei kenyér szállt alá (Jn 6:51), aki azért jött, hogy Istenben bővölködő életet éljünk (Jn 10:10), aki őseiket mannával látta el a pusztában. Honnan máshonnan lehetne kenyeret kapni, mint tőle?
A lehetetlen helyzetekben vizsgázik a hitünk – mennyire bízunk abban, hogy cselekszik az, aki korábban is cselekedett. Legyen az kenyér vagy betegség.

2011. február 9.

A szent sátor hordozása (4Móz 4)

A kegyelem morzsái

Mt 15:21-28

Mit teszünk, ha valaki olyat kér tőlünk, amit nem szeretnénk megtenni? Úgy csinálunk, mintha nem hallanánk, hátha nem kell majd őt elutasítanunk. Viszont, ha újra és újra mondja – tedd rendbe a holmidat, vidd ki a szemetet – akkor két lehetőségünk van. Kénytelen-kelletlen megtesszük, vagy szembeszállunk és vitatkozunk vele. Nem akartunk mi konfliktust, de azt sem szeretjük, ha úgy érezzük ránk erőltetik azt, amit nem szeretnénk.
Vajon ez történik-e Jézusnak és a beteg lányáért közbenjáró pogány asszonynak a történetében? Eleinte úgy tűnik igen. Jézus eleinte hallgatásba burkolózik. Pedig az asszony kétségbeesésében is teljes tisztelettel kiált Jézushoz, hiszen Messiásként szólítja meg. Jézus mégis hallgat. Miután azonban az asszony nem hagyja abba, Jézus teljesen elzárkózik előle azt mondva, hogy a számára nincs küldetése. De az asszony még mindig nem áll le – ekkor viszont már Jézus nagyon kemény elutasító szavakat mond a számára. Hallgatás, elzárkózás és elutasítás. Az asszony kétféleképpen dönthet. Vagy megharagszik Jézusra, vagy még jobban megalázza magát. Ha most dühösen sarkon fordul, soha nem gyógyul meg a lánya. Ha azt mondja, hogy eddig aláztam meg magamat és tovább nem vagyok hajlandó – minden marad a régiben. És csak annyit mond: elfogadom, amit rólam mondasz, nem vagyok méltó, hogy elmondjam a kérésemet, de nekem egy morzsa is elég a kegyelemből. A kegyelemnek ez a morzsája is elég, hogy meggyógyuljon a lányom. És valóban elég. Amit végül meglátunk: Jézus nem akarta elutasítani az asszonyt, meg akarta gyógyítani a lányát, de a legmélyebb pontig kellett összetörnie, hogy a kegyelem meggyógyíthassa. És akkor már a kegyelem morzsái is elégnek bizonyulnak. Ha azt érezzük, hogy Jézusnál hallgatásba, elzárkózásba vagy elutasításba ütközünk, tudunk-e még ilyen hittel küzdeni a kegyelem morzsáiért?

2011. január 29.

A szív higiéniája

Bibliai szakasz: Mt 15:10-20

Már az óvodában fontosnak tartják, hogy megtanuljunk megfelelően tisztálkodni. Minden szülőtől elvárják, hogy az óvodás gyermekének legyen tisztasági csomagja. Kell bevinni fogkefét, fogkrémet, papírzsebkendőt és egészségügyi papírt. Mert fontos a tisztaság. Felnőttkorban már az „illatok” is fontossá válnak. Nem tartjuk elég tisztának és higiénikusnak azt, akinek testszaga, izzadságszaga van. Kellemetlen a közelében lenni annak, akinek kellemetlen a lehelete, piszok van a körme alatt. Vajon törődünk-e annyit szívünk higiéniájával, mint a testünkével? Pedig nemcsak a testünk „illatozhat” kellemetlenül, hanem a szívünk is. Szívünk illata a beszédünk. Amit mondunk az a gondolatainkat és meggyőződéseinket tükrözik (és tartósan nem tudunk mást mondani, mint amit gondolunk, ha egyszer-egyszer sikerül is), gondolataink és meggyőződéseink pedig szívünk tisztaságáról árulkodnak. Hogyan gondoskodhatunk szívünk higiéniájáról? Ezt a kérdést teszi fel a 119. zsoltár is: „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú? Úgy, hogy megtartja igédet. Teljes szívből kereslek téged, ne engedd, hogy eltérjek parancsolataidtól! Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119:9-11) Ügyelj szíved higiéniájára!

2011. január 18.

Valódi és álbűnök

Ige: Mt 15:1-9

Az a kérdés, amit a farizeusok Jézusnak feltettek valóban sértették-e Isten szentségét? Egészen konkrétan azzal, hogy a tanítványok nem tartották be (Jézus hatására) a rabbik által kidolgozott (vagyis nem Mózes által elrendelt!) mosakodási hagyományokat megszegték-e Isten törvényét, átlépték-e a szentség határát? A jeruzsálemi vizsgálóbizottság kérdésében ott bujkál a vád: miért hagyod, hogy tanítványaid vétkezzenek? Jézus világossá teszi: amire ők utalnak nem valódi, hanem álbűnök. Ellenben visszakérdez az ötödik parancsolattal kapcsolatban. A szülők tiszteletéhez vajon nem tartozik-e hozzá az, hogy ha már nem tudnak gondoskodni magukról, akkor a saját erőnkből mi gondoskodjunk róluk? Dehogynem. Ez alól kibújni azzal az átlátszó szöveggel, hogy amivel segíthetnék rajtad, az az Istené, egyértelmű visszaélés Isten nevével, valódi megsértése Isten akaratának. Nemrég fültanúja voltam egy beszélgetésnek, ahol az örökösök azon méltatlankodtak, hogy két év után, amelyet szülőjük az idősek otthonában töltött, alig örököltek valamit, szülőházuk az idősek otthonáé lett. Csak annyit tudtam erre mondani: ez volt az ára, hogy ők nem vállalták fel a szülő gondozását.
Képesnek kell lennünk a Szentlélek által megkülönböztetni egymástól a valódi bűnöket és az álbűnöket. Valódi bűn, aminek a megtételét Isten világosan megtiltotta. Valódi bűn, ha valamit elmulasztunk, amire Isten világos parancsolt adott a Bibliában. Álbűn: olyan dolgok tiltása, bűnként való megbélyegzése, amit Isten nem tilt. Egy példa: dob és gitár (húros hangszer) használata az istentiszteleten, ifiórán bűn-e? Az Ószövetség parancsolja, az Újszövetség nem tiltja. Van, aki szerint mégis bűn, és tilos ily módon dicsérni Istent, nem méltó hozzá.
Kérjünk Istentől bölcsességet és alázatot, hogy ne gyártsunk álbűnöket, hanem Jézus nevében a valódi bűnökkel szemben arassunk diadalt.  

2011. január 15.

Az ítélet ne legyen elhamarkodott (3Móz 13)

Az egész fejezet a tiszta és tisztátalan megkülönböztetésének a vizsgálatát írja le. A vizsgálat célja, hogy egyértelművé váljon, hogy egy megjelenő kiütés tisztátalan-e. Első látásra nem szabad ítéletet hozni. Int ez bennünket arra, hogy ne hozzunk elhamarkodott ítéletet, amire nagyon is hajlamosak vagyunk, különösen, ha ez személyválogatással párosul.
Nagyon gyakorlatiasan mutatja be azt, amit Pál apostol a szellemi dolgokra nézve is így tanít: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.” Tehát ne előbb alkossunk ítéletet, amit azután igazolni akarunk, hanem előbb vizsgálódjunk, hogy ítéletünk ne legyen elhamarkodott, mert elhamarkodottan hamis ítélettel tönkretehetjük a másik életét is.