Mt 15:29-39
A tanítványok kérdése árulkodik arról, hogy hogyan tekintenek az ószövetségi írásban lejegyzett történetekre. Kint vannak a pusztában, már három napja – akinek volt élelme, annak is elfogyott. Jézus azonban nem akarja, hogy miatta éhezzenek az emberek, és a távolabb lakók emiatt ne tudjanak hazamenni. Kinyilvánítja azt a szándékát, hogy enni akar adni ennek a sok embernek. A tanítványok máris kételkednek: „Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?” Pedig Jézus most még csak feladatba sem adja, hogy ők adjanak enni a sokaságnak. Kételkednek bár:
- Sokat tanultak arról, ahogy Isten a pusztában minden nap ellátta a népét élelemmel, amikor a mannát kapták. Itt látszik, hogy számukra mindez már egyszerű hittanos mesévé torzult.
- Megerősítette ezt már egy korábbi tapasztalatuk, amikor Jézus hasonló helyzetben megsokasította egy kisfiú öt kenyerét és két halát, amivel jóllakott ötezer ember.
- Számolatlanul gyógyított meg gyógyíthatatlan betegeket.
Mégis megijednek a helyzettől. Pedig az az Isten van közöttük, aki mint mennyei kenyér szállt alá (Jn 6:51), aki azért jött, hogy Istenben bővölködő életet éljünk (Jn 10:10), aki őseiket mannával látta el a pusztában. Honnan máshonnan lehetne kenyeret kapni, mint tőle?
A lehetetlen helyzetekben vizsgázik a hitünk – mennyire bízunk abban, hogy cselekszik az, aki korábban is cselekedett. Legyen az kenyér vagy betegség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése