Mit teszünk, ha valaki olyat kér tőlünk, amit nem szeretnénk megtenni? Úgy csinálunk, mintha nem hallanánk, hátha nem kell majd őt elutasítanunk. Viszont, ha újra és újra mondja – tedd rendbe a holmidat, vidd ki a szemetet – akkor két lehetőségünk van. Kénytelen-kelletlen megtesszük, vagy szembeszállunk és vitatkozunk vele. Nem akartunk mi konfliktust, de azt sem szeretjük, ha úgy érezzük ránk erőltetik azt, amit nem szeretnénk.
Vajon ez történik-e Jézusnak és a beteg lányáért közbenjáró pogány asszonynak a történetében? Eleinte úgy tűnik igen. Jézus eleinte hallgatásba burkolózik. Pedig az asszony kétségbeesésében is teljes tisztelettel kiált Jézushoz, hiszen Messiásként szólítja meg. Jézus mégis hallgat. Miután azonban az asszony nem hagyja abba, Jézus teljesen elzárkózik előle azt mondva, hogy a számára nincs küldetése. De az asszony még mindig nem áll le – ekkor viszont már Jézus nagyon kemény elutasító szavakat mond a számára. Hallgatás, elzárkózás és elutasítás. Az asszony kétféleképpen dönthet. Vagy megharagszik Jézusra, vagy még jobban megalázza magát. Ha most dühösen sarkon fordul, soha nem gyógyul meg a lánya. Ha azt mondja, hogy eddig aláztam meg magamat és tovább nem vagyok hajlandó – minden marad a régiben. És csak annyit mond: elfogadom, amit rólam mondasz, nem vagyok méltó, hogy elmondjam a kérésemet, de nekem egy morzsa is elég a kegyelemből. A kegyelemnek ez a morzsája is elég, hogy meggyógyuljon a lányom. És valóban elég. Amit végül meglátunk: Jézus nem akarta elutasítani az asszonyt, meg akarta gyógyítani a lányát, de a legmélyebb pontig kellett összetörnie, hogy a kegyelem meggyógyíthassa. És akkor már a kegyelem morzsái is elégnek bizonyulnak. Ha azt érezzük, hogy Jézusnál hallgatásba, elzárkózásba vagy elutasításba ütközünk, tudunk-e még ilyen hittel küzdeni a kegyelem morzsáiért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése