Ezeket a harsonákat a következő esetekben kellett megfújni. 1. Gyülekezőre; máshogy kellett fújni, ha a csak a vezetőknek kellett összegyülekeznie és máshogy, ha az egész népnek. 2. Riadóra és indulásra. 3. Az öröm napjain, az ünnepeken áldozatbemutatáskor. Ezeknek a harsonáknak a hangjai minden esetben, amikor megszólaltak Istent választottaira emlékeztették.
Nagy bátorítás van ebben a mondatban. A harsonák Istent emlékeztetik választottaira (és nem fordítva). Nem azért, mert Isten feledékeny, hanem azért mert ahol Isten népe hűséggel és egységben Isten rendelése szerint jár, ott Isten nem feledkezik meg az övéiről. Ez így van az örömben és az áldozatban, de így van a nehéz időkben is, amikor Isten népét támadás éri és Isten harcaiban kell megállniuk.
Isten megígérte, hogy soha nem feledkezik meg választottairól, akiket Krisztusban kiválasztott, elhívott, megigazított és megdicsőített. Az Atyát maga Krisztus az, aki folyamatosan emlékezteti ránk (vö. Jézus főpapi imája Jn 17). Aki Isten akaratában jár az mindig abban a biztonságban él, hogy az Atya figyel rá és nem feledkezik meg róla. Ehhez az övéinek Krisztusban hűséggel, egységben Isten rendelése szerint kell járni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése