
Ma már látjuk, amit én akkor nem láttam, hogy a fasizmus halálos métely s minden nacionalizmus kísértése a fasizmus.
"A felebaráti szeretet parancsa és a bosszúállás tilalma kiváltképpen szembetűnik majd abban az isteni harcban – amely felé megyünk, és amelyben már évek óta részt veszünk -, ahol az egyik oldalon a gyűlölet, a másikon a szeretet harcol. Még nem minden keresztyén tudja igazán, hogy erre lett elküldve. Közeledik az idő, amelyben mindenki, aki megvallja az élő Istent hitvallása miatt nemcsak gyűlölet és düh tárgya lesz – mert ez idáig már nagyjából eljutottunk -, hanem ahol az emberek őt pusztán e hitvallás miatt - „az emberi közösségből”, ahogy mondják – kizárják és városról városra űzik, rárontanak, testileg bántalmazzák, és a körülményektől függően megölik. Általános keresztyénüldözés közeledik, és tulajdonképpen ez napjaink minden mozgalmának és harcának az igazi értelme. A keresztyén egyház és a keresztyén hit megsemmisítésére kivonuló ellenfelek nem tudnak velünk együtt élni, mert minden szavunkban és cselekedetünkben – amikor azok egyáltalán nem is ellenük irányulnak – szavaik és cselekedeteik elítélését – egyáltalán nem jogtalanul – látják. …"
A. F. Wilmar 1880