Eljutott hozzám is az adó 1% felajánlásának református kampányfilmje. Megnéztem. Olvastam róla a különféle véleményeket, amelyekben hangsúlyosabban inkább az elutasító kritika fogalmazódott meg.
Ma este a férfiak bibliaórai közösségén levetítettem a filmet, minden megelőző megjegyzés nélkül. (A hosszabb rendezői változatot) Tanulságos lett volna ha a készítők látják annak a nyolc férfinak az arcát. És hallják a film után a döbbent néma csöndet. A társaságból hárman voltak 30-40 közöttiek, ketten 40-50 közöttiek, 1 fő 60-70 között, ketten pedig 70 fölött. A reakció egységes volt - teljes értetlenség, döbbenet, már-már iszonyatba hajlóan. Egyszerűen nem értették, hogy ez mitől és hogyan jeleníti meg olyan vonzóan a református egyház, gondolkodás és szolgálatának értékeit, amelynek következtében az az egyházon kívül álló embereknek eszébe jut, hogy ha már felajánlja adójának egy százalékát valamelyik egyháznak, akkor azt pont a reformátusokhoz irányítsa.
Értem és értékelem, hogy szakítani akartak az unalmas klisékkel. Azt is értem, hogy meghökkenteni akartak, mert ma már máshogy senki sem figyel arra, amit mondani akarunk, annyira magas lett az ingerküszöb. Viszont abszolút szerencsétlennek - sőt képi profizmusa mellett kommunikációs dilettantizmusnak - tartom azt, hogy a Magyarországi Református Egyházhoz köt
- egy teljesen szorongást keltő képsort, amire a zene is rásegít;
- egy szörnyen diktatórikus világ képét;
- egy nemzeti karakterünktől teljesen idegen világot (minden német: Mercedes, Volkswagen, Zeppelin)
- és azt az üzenetet, hogy irányítsd hozzánk adód 1%-át, van rá némi esély, hogy eljut hozzánk; hogy azután azzal mi mit kezdünk, ne foglalkozz.
A filmet nem linkelem be ide, aki még nem látta könnyen megtalálja a neten.
