Ez a zsoltár nem kimondja, hanem bemutatja azt, hogy hogyan lehet Istent a hozzá leginkább méltón dicsérni ill. dicsőíteni. Nagyon kevés olyan terület van a keresztyénségen belül, ami több és szenvedélyesebb vitát váltana ki mint a dicséret vagy a dicsőítés. Néha a vita a hangszereken és a zenei stílusokon folyik. Vajon beszél-e ez a zsoltár ilyesmiről? Nem. A hangszer és a zenei stílus majdnem teljesen közömbös az Istenhez méltó dicséret tekintetében. Máskor meg azon folyik a vita, hogy mi az értékes és az értéktelen. Sokszor nagyon zavaró a kegyes igénytelenség, máskor meg teljesen üres lélek nélkül a magas szintű igényesség. De még erről sem beszél ez a zsoltár.
Ez a zsoltár a lelkesedésből fakadó dicsőítésről beszél, és a lelkesítő dicséretről mond éneket. Ezt mutatja be a tartalom magasztossága, hangszerek sokfélesége és a dicséret formáinak mozgással való telítettsége.
Az az éneklés, ami – lehet szép és igényes, vagy éppen kissé gyengébb, netán hagy némi kívánnivalót maga után, esetleg lehet régies vagy modern, lehet fiatalos vagy veretes – nem lelkesít fel, ha nem tölt el kitörő lelkesedéssel dicséretnek halvány; ha még egyáltalán dicséretnek nevezhetjük. A dicséret átjár és feltüzel, erővel tölt el és kinyitja a szívet arra, amit Isten mond. Az igazi dicséret egyetlen kritériuma az őszinte lelkesedés Isten iránt. Minden más csak eszköz. Dicsérjétek az Urat lelkesedéssel! Tényleg méltó rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése