Vesd ki a farizeusok kovászát!

Mt 16:1-12

Jézus rendkívüli dolgokat állított magáról. Azt állította, hogy ő Isten Fia, sőt maga Isten, aki emberré lett, hiszen olyan jellemzőkkel beszélt önmagáról, amelyek csak Istenre illettek. Ő a jó pásztor (Jn 10:11 és Zsolt 23:1), ő ad örök életet (Jn 10:28-30), ő maga örökkévaló (Jn 8:58), és megbocsátja a bűnöket, amire csak Istennek van joga és lehetősége (Mk 2:7). Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy állításai egy szélhámosnak, egy őrültnek az állításai vagy igazak. Ha őszintén kételkedünk, de nyitottak vagyunk az igazság elfogadására, és kutatjuk a róla szóló Írásokat, nemcsak meglátjuk, hanem valóságosan meg is tapasztaljuk, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát. Ahhoz azonban, hogy így legyen óvakodnunk kell a farizeusok kovászától. Mi volt ez a kovász? Az, hogy Jézust akármilyen jelek kísérték is: betegeket gyógyított meg, csodásan megszaporította az élelmet, hatalommal tanított és még meghalt embereket is feltámasztott, mégsem voltak hajlandók hinni benne. Amikor Isten kijelenti magát, az újabb és újabb igazoló jelek (el)várása a megkeményedett, Jézust elutasító szívnek és a hitetlenségnek a jele, nem a hité. A farizeusok valójában kijelentették, hogy annak alapján, amit addig láttak, nem hajlandóak hinni. … De mi kell még? Az újabb és újabb bizonyítékok várása nem közelebb visz Istenhez, hanem eltávolít tőle. Ezért óvakodj a farizeusok kovászától és vesd ki a szívedből azt, mert nem a jelek, hanem a Megváltó iránti bizalom visz közelebb Istenhez.

Zúgolódás és bűnhődés (4Móz 14)

Különösen is érdemes figyelni arra a momentumra, hogy az elszalasztott lehetőség az engedelmességre sokszor már nem pótolható.

Jegyzet

4Móz 12

jegyzet

Aggodalmaskodó kérdés

4Móz 11:13

Ugyanezt a kérdést teszik fel a tanítványok is Jézusnak a pusztában. Pedig ők még közelebb voltak Istenhez, mint Mózes. Más különbség is volt. Mózes elfáradt a terhektől. Időnként ő is kimerült, mert Isten valóban nagy terhet rakott rá és néha nagyobbnak látta a terhet, mint a kegyelmet, ami az erőt biztosította a teherhordozáshoz. Ezzel szemben a tanítványoknak nem kellett mózesi terheket hordozniuk, ott minden terhet Jézus vitt. Az ő kérdésük valóban szimpla kicsinyhitűség. Mi pedig még a tanítványoknál is közelebb vagyunk, ha megkaptuk a Szentlelket.

4Móz 11 jegyzet

Istent emlékeztető harsonák

4Móz 10:1-10

Ezeket a harsonákat a következő esetekben kellett megfújni. 1. Gyülekezőre; máshogy kellett fújni, ha a csak a vezetőknek kellett összegyülekeznie és máshogy, ha az egész népnek. 2. Riadóra és indulásra. 3. Az öröm napjain, az ünnepeken áldozatbemutatáskor. Ezeknek a harsonáknak a hangjai minden esetben, amikor megszólaltak Istent választottaira emlékeztették.

Nagy bátorítás van ebben a mondatban. A harsonák Istent emlékeztetik választottaira (és nem fordítva). Nem azért, mert Isten feledékeny, hanem azért mert ahol Isten népe hűséggel és egységben Isten rendelése szerint jár, ott Isten nem feledkezik meg az övéiről. Ez így van az örömben és az áldozatban, de így van a nehéz időkben is, amikor Isten népét támadás éri és Isten harcaiban kell megállniuk.

Isten megígérte, hogy soha nem feledkezik meg választottairól, akiket Krisztusban kiválasztott, elhívott, megigazított és megdicsőített. Az Atyát maga Krisztus az, aki folyamatosan emlékezteti ránk (vö. Jézus főpapi imája Jn 17). Aki Isten akaratában jár az mindig abban a biztonságban él, hogy az Atya figyel rá és nem feledkezik meg róla. Ehhez az övéinek Krisztusban hűséggel, egységben Isten rendelése szerint kell járni.

Jegyzet

Vezetés vagy igazolás?

4Móz 9:15-23
Vezetést vagy igazolást várunk az Úrtól? Isten vezette a népet. Mindig a füst- és tűzoszlop határozta meg az állást és a haladást is. Vajon a mi indulásunkat vagy éppen megállásunkat Isten vezetése határozza meg, vagy a kedvünk az érzéseink; amire azután igazolást várunk, keresünk vagy gyártunk. Útjainkhoz ne igazolást keressünk, hanem vezetést.

jegyzet

A törzsi vezetők adományai a szent sátor működtetéséhez

jegyzet