Vesd ki a farizeusok kovászát!

Mt 16:1-12

Jézus rendkívüli dolgokat állított magáról. Azt állította, hogy ő Isten Fia, sőt maga Isten, aki emberré lett, hiszen olyan jellemzőkkel beszélt önmagáról, amelyek csak Istenre illettek. Ő a jó pásztor (Jn 10:11 és Zsolt 23:1), ő ad örök életet (Jn 10:28-30), ő maga örökkévaló (Jn 8:58), és megbocsátja a bűnöket, amire csak Istennek van joga és lehetősége (Mk 2:7). Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy állításai egy szélhámosnak, egy őrültnek az állításai vagy igazak. Ha őszintén kételkedünk, de nyitottak vagyunk az igazság elfogadására, és kutatjuk a róla szóló Írásokat, nemcsak meglátjuk, hanem valóságosan meg is tapasztaljuk, hogy Jézus valóban az, akinek mondta magát. Ahhoz azonban, hogy így legyen óvakodnunk kell a farizeusok kovászától. Mi volt ez a kovász? Az, hogy Jézust akármilyen jelek kísérték is: betegeket gyógyított meg, csodásan megszaporította az élelmet, hatalommal tanított és még meghalt embereket is feltámasztott, mégsem voltak hajlandók hinni benne. Amikor Isten kijelenti magát, az újabb és újabb igazoló jelek (el)várása a megkeményedett, Jézust elutasító szívnek és a hitetlenségnek a jele, nem a hité. A farizeusok valójában kijelentették, hogy annak alapján, amit addig láttak, nem hajlandóak hinni. … De mi kell még? Az újabb és újabb bizonyítékok várása nem közelebb visz Istenhez, hanem eltávolít tőle. Ezért óvakodj a farizeusok kovászától és vesd ki a szívedből azt, mert nem a jelek, hanem a Megváltó iránti bizalom visz közelebb Istenhez.

Zúgolódás és bűnhődés (4Móz 14)

Különösen is érdemes figyelni arra a momentumra, hogy az elszalasztott lehetőség az engedelmességre sokszor már nem pótolható.

Jegyzet

4Móz 12

jegyzet

Aggodalmaskodó kérdés

4Móz 11:13

Ugyanezt a kérdést teszik fel a tanítványok is Jézusnak a pusztában. Pedig ők még közelebb voltak Istenhez, mint Mózes. Más különbség is volt. Mózes elfáradt a terhektől. Időnként ő is kimerült, mert Isten valóban nagy terhet rakott rá és néha nagyobbnak látta a terhet, mint a kegyelmet, ami az erőt biztosította a teherhordozáshoz. Ezzel szemben a tanítványoknak nem kellett mózesi terheket hordozniuk, ott minden terhet Jézus vitt. Az ő kérdésük valóban szimpla kicsinyhitűség. Mi pedig még a tanítványoknál is közelebb vagyunk, ha megkaptuk a Szentlelket.

4Móz 11 jegyzet

Istent emlékeztető harsonák

4Móz 10:1-10

Ezeket a harsonákat a következő esetekben kellett megfújni. 1. Gyülekezőre; máshogy kellett fújni, ha a csak a vezetőknek kellett összegyülekeznie és máshogy, ha az egész népnek. 2. Riadóra és indulásra. 3. Az öröm napjain, az ünnepeken áldozatbemutatáskor. Ezeknek a harsonáknak a hangjai minden esetben, amikor megszólaltak Istent választottaira emlékeztették.

Nagy bátorítás van ebben a mondatban. A harsonák Istent emlékeztetik választottaira (és nem fordítva). Nem azért, mert Isten feledékeny, hanem azért mert ahol Isten népe hűséggel és egységben Isten rendelése szerint jár, ott Isten nem feledkezik meg az övéiről. Ez így van az örömben és az áldozatban, de így van a nehéz időkben is, amikor Isten népét támadás éri és Isten harcaiban kell megállniuk.

Isten megígérte, hogy soha nem feledkezik meg választottairól, akiket Krisztusban kiválasztott, elhívott, megigazított és megdicsőített. Az Atyát maga Krisztus az, aki folyamatosan emlékezteti ránk (vö. Jézus főpapi imája Jn 17). Aki Isten akaratában jár az mindig abban a biztonságban él, hogy az Atya figyel rá és nem feledkezik meg róla. Ehhez az övéinek Krisztusban hűséggel, egységben Isten rendelése szerint kell járni.

Jegyzet

Vezetés vagy igazolás?

4Móz 9:15-23
Vezetést vagy igazolást várunk az Úrtól? Isten vezette a népet. Mindig a füst- és tűzoszlop határozta meg az állást és a haladást is. Vajon a mi indulásunkat vagy éppen megállásunkat Isten vezetése határozza meg, vagy a kedvünk az érzéseink; amire azután igazolást várunk, keresünk vagy gyártunk. Útjainkhoz ne igazolást keressünk, hanem vezetést.

jegyzet

A törzsi vezetők adományai a szent sátor működtetéséhez

jegyzet

A kenyér Ura

Mt 15:29-39

A tanítványok kérdése árulkodik arról, hogy hogyan tekintenek az ószövetségi írásban lejegyzett történetekre. Kint vannak a pusztában, már három napja – akinek volt élelme, annak is elfogyott. Jézus azonban nem akarja, hogy miatta éhezzenek az emberek, és a távolabb lakók emiatt ne tudjanak hazamenni. Kinyilvánítja azt a szándékát, hogy enni akar adni ennek a sok embernek. A tanítványok máris kételkednek: „Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora sokaságot?” Pedig Jézus most még csak feladatba sem adja, hogy ők adjanak enni a sokaságnak. Kételkednek bár:

1. Sokat tanultak arról, ahogy Isten a pusztában minden nap ellátta a népét élelemmel, amikor a mannát kapták. Itt látszik, hogy számukra mindez már egyszerű hittanos mesévé torzult.
2. Megerősítette ezt már egy korábbi tapasztalatuk, amikor Jézus hasonló helyzetben megsokasította egy kisfiú öt kenyerét és két halát, amivel jóllakott ötezer ember.
3. Számolatlanul gyógyított meg gyógyíthatatlan betegeket.

Mégis megijednek a helyzettől. Pedig az az Isten van közöttük, aki mint mennyei kenyér szállt alá (Jn 6:51), aki azért jött, hogy Istenben bővölködő életet éljünk (Jn 10:10), aki őseiket mannával látta el a pusztában. Honnan máshonnan lehetne kenyeret kapni, mint tőle?

A lehetetlen helyzetekben vizsgázik a hitünk – mennyire bízunk abban, hogy cselekszik az, aki korábban is cselekedett. Legyen az kenyér vagy betegség.

Mit jelent a názírság?

jegyzet

4Móz 5

jegyzet

A szent sátor hordozása (4Móz 4)

jegyzet

A kegyelem morzsái

Mt 15:21-28

Mit teszünk, ha valaki olyat kér tőlünk, amit nem szeretnénk megtenni? Úgy csinálunk, mintha nem hallanánk, hátha nem kell majd őt elutasítanunk. Viszont, ha újra és újra mondja – tedd rendbe a holmidat, vidd ki a szemetet – akkor két lehetőségünk van. Kénytelen-kelletlen megtesszük, vagy szembeszállunk és vitatkozunk vele. Nem akartunk mi konfliktust, de azt sem szeretjük, ha úgy érezzük ránk erőltetik azt, amit nem szeretnénk.

Vajon ez történik-e Jézusnak és a beteg lányáért közbenjáró pogány asszonynak a történetében? Eleinte úgy tűnik igen. Jézus eleinte hallgatásba burkolózik. Pedig az asszony kétségbeesésében is teljes tisztelettel kiált Jézushoz, hiszen Messiásként szólítja meg. Jézus mégis hallgat. Miután azonban az asszony nem hagyja abba, Jézus teljesen elzárkózik előle azt mondva, hogy a számára nincs küldetése. De az asszony még mindig nem áll le – ekkor viszont már Jézus nagyon kemény elutasító szavakat mond a számára. Hallgatás, elzárkózás és elutasítás. Az asszony kétféleképpen dönthet. Vagy megharagszik Jézusra, vagy még jobban megalázza magát. Ha most dühösen sarkon fordul, soha nem gyógyul meg a lánya. Ha azt mondja, hogy eddig aláztam meg magamat és tovább nem vagyok hajlandó – minden marad a régiben. És csak annyit mond: elfogadom, amit rólam mondasz, nem vagyok méltó, hogy elmondjam a kérésemet, de nekem egy morzsa is elég a kegyelemből. A kegyelemnek ez a morzsája is elég, hogy meggyógyuljon a lányom. És valóban elég. Amit végül meglátunk: Jézus nem akarta elutasítani az asszonyt, meg akarta gyógyítani a lányát, de a legmélyebb pontig kellett összetörnie, hogy a kegyelem meggyógyíthassa. És akkor már a kegyelem morzsái is elégnek bizonyulnak. Ha azt érezzük, hogy Jézusnál hallgatásba, elzárkózásba vagy elutasításba ütközünk, tudunk-e még ilyen hittel küzdeni a kegyelem morzsáiért?