Az istentisztelet és az adakozás

Lekció: Mal 3:6-12
Alapige: 2Kor 9:6-9

Az istentisztelettel kapcsolatban eddig az istentisztelet állandó elemeiről beszéltünk. Volt szó az Írás felolvasásáról, az igehirdetésről és tanításról, az imádságról és dicsőítésről, valamint az áldásról. Mai istentiszteleti gyakorlatunk szerint még egy állandó eleme van az istentiszteletnek, ez pedig az adakozás.

Talán néhányan felsóhajtanak: most a pénzről lesz szó, egy olyan témáról, amiről nem szeretünk beszélni. Pedig a Biblia beszél róla és az, ahogy mi nagyon nem szeretünk beszélni a pénz és az Isten dolgainak összefüggéseiről, ahogy kerüljük ezt a témát, a pénzzel kapcsolatos egészségtelen viszonyról árulkodik. Ma tehát az adakozásról, az istentiszteleti adományokról és arról fogunk beszélni, hogy az adakozás hogyan tölti be az istentisztelet célját: hogy Isten kegyelméből jobb emberek legyünk. 2Kor 9:6-9

⁶Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. ⁷Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. ⁸Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. ⁹Amint meg van írva: „Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké.”

I. Isten gyermekei és az adakozás

Legelőször arról szeretnék beszélni, hogy Isten gyermekeire miért jellemző az adakozás, ill. hogy az adakozásnak mi a forrása és mi a célja?

A. Nem anyagi kérdés

Ezen belül nagyon fontos kihangsúlyozni az adakozással kapcsolatban azt, hogy az nem anyagi, hanem lelki kérdés. Adakozásunk minősége elsősorban nem a vagyoni állapotunkról, hanem a lelki minőségünkről árulkodik. Itt rögtön eszembe jut két evangéliumi történet, ahol a közös pont az anyagiakhoz való viszonyulás.

Az egyik a gazdag ifjú esete, akinek Jézus azt mondta, hogy ha igazán akarja őt követni, akkor ossza szét a vagyonát a szegények között – Jézus nem magának kérte – azután pedig álljon be a követésébe. A másik annak a szegény özvegyasszonynak az esete, aki a két fillérjét, a teljes vagyonát bedobta a templomi perselybe. Lehet rálegyinteni és azt mondani, hogy az özvegyasszonynak könnyű volt, mert csak két fillérről kellett lemondania, a gazdag ifjúnak meg nehéz, mert nagy vagyona volt. A gazdag ifjú tényleg azért távozott szomorúan, mert nem bírta vállalni ezt a jézusi követelményt. A vagyona megkötöző erővel bírt.

A Szentírás sokszor beszél arról és példákkal is bemutatja, hogy a pénznek mindennél nagyobb hatalma van az életünk felett. Nagyon élesek a szembeállítások. Jézus erről így beszélt

„Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6:24)

Ez a fajta magatartás pedig ugyanúgy jellemezhet egy gazdagot, mint egy szegényt. A mammon, a pénz rabszolgává tesz attól függetlenül, hogy van-e pénzünk vagy nincs. A pénz után vágyódó szegény ember szüntelenül elégedetlen és irigy, míg a jómódban élő megtapasztalja, hogy a tulajdon nem szabaddá tesz, hanem megterhel.

Erről a rabszolgaságról jól árulkodik az, hogy a magyar férfilakosság még a térségben is kiemelkedően magas arányban hal meg szív és érrendszeri betegségekben. Erre nézve végeztek egy életmódbeli kutatást, amiben meglepő eredményekre is jutottak.

A kutatók két összefüggést fedeztek fel. Az egyik az, hogy egyetlen más nép férfijai sem hajszolják annyira magukat a megélhetés gondjai, és az anyagi javak után, mint a magyarok. A másik – és ez a meglepő – a magyar férfiak a többi európai néphez képest sokkal kevesebb időt töltenek felhőtlenül férfi közösségekben, baráti társaságokban. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a férfiak életében az erős férfiközösségek olyan mentális megelőző funkcióval rendelkeznek, ami csökkenti az agyvérzés és szívinfarktus kialakulásának veszélyét. Vagyis a férfiaknak egyszerűen szükségük van erős férfiközösségekre, ahol oldódhat a stressz és jól kibeszélgethetik magukat. Ez kimondottan megelőző jelleggel bír. Itt máris megragadom az alkalmat, hogy ajánljam gyülekezetünk férfi bibliaóráját is mint egy az utóbbi időben szépen fejlődő és jó hangulatú férfiközösséget.

A pénz tehát az embert a rabszolgájává teszi – ezért mondom azt, hogy az adakozás nem anyagi, hanem lelki kérdés.

A lelki háttér megértéséhez szeretnék most a számotokra egy áttekintést adni az Ószövetség és az Újszövetség adakozási szemléletéhez. A kettő fedezhetünk fel különbségeket.

B. Adakozás az Ószövetségben

Az Ószövetség adakozási szemlélete elsősorban törvény alapú. Úgy is mondhatnánk: azért adakozz, mert ez a kötelességed. Vagyis az adakozás adó formájában történt. Ennek meg volt adva a mértéke is: minden jövedelem tizedét kellett befizetni Izrael vallásának a fenntartására. Erre azért is volt szükség, mert Isten Lévi utódainak nem adott a honfoglaláskor földbirtokot, hogy ők csak az Úr szolgálatára legyenek rendelve. A többi törzs tizedadományából kellett a lévitáknak a jövedelmét biztosítani.

Tehát az ószövetségi adakozási rend alapvetően Izrael vallásának fenntartására szolgál. Ebben Isten minden jövedelem tizedét magának rendelte és a lévitáknak adta.¹

Istennek feddenie is kell népét azért, mert a szívük nem volt egyenes. Nem adták azt, amit Isten parancsba adott nekik, vagy nem úgy adták. Tulajdonképpen egy hazug játékot játszottak, mert elvárták, hogy Isten megáldja őket, de a Törvénynek való engedelmességet pl. az adakozásban nem vették komolyan. Isten egyszerűen azt mondja a népének: be akartok engem csapni a tizeddel meg a felajánlásokkal. Hogyan áldhatná meg őket, ha nem egyenes a szívük?

Várhat-e jó termést az a gazda, aki vetőmag helyett pelyvát vet a földjébe? Isten is azt mondja: kész vannak gazdag áldásai, de engedetlen szívvel ne akarjanak áldást nyerni Istentől.

C. Adakozás az Újszövetségben

Mi az, amiben különbözik az Újszövetség adakozási szemlélete az Ószövetségtől? Két dologban. Az egyik, hogy nincs törvényben előírva, tehát minden esetben önkéntes adományról van szó. Másodszor nincs megszabva számszerűen a mértéke. Ez azonban nem teszi kevesebbé az adakozást, hanem éppen ellenkezőleg. Sokkal többé teszi. De más a kiindulási alap. A kiindulási alap nem a törvény, hanem a kegyelem. És amikor Isten az Újszövetségben az adakozásra hív, akkor ezt a kegyelem alapján teszi.

Amikor Pál apostol a korinhtusiaknak ír az adakozás szükségéről, akkor mindenekelőtt Krisztusra irányítja a figyelmet és azt mondja:

"Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok." (2Kor 8:8)

Ezzel Pál az adakozás szellemi bázisára irányítja a figyelmet. Ahogy a keresztyén ember számára mindennek a kegyelem a forrása, úgy az adakozásnak is. Ez azt jelenti, hogy életünk egyetlen igazi erőforrása Atyánk irántunk való szeretete, amit Krisztusban mutatott meg. Ez a szeretet leírható abban a csodálatos és hatalmas lemondásban, ahogy Jézus a mennyei herceg egy egyszerű, szegény családban emberré lett, egy ácsmester fiává és maga is ácsként dolgozott, amíg nem kezdte el tanítói szolgálatát. És addig is szegény volt, de azután még inkább az lett, mert egész életét arra rendelte, hogy Isten országát hirdesse. Ha voltak támogatói akkor evett és volt fedél a feje fölött, ha nem voltak nem evett és nem volt fedél a feje fölött. De mindezek fölött Jézus a bűneink büntetését is magára vállalta, hogy halálával nekünk szerezzen örök életet.

Jézus az elképzelhetetlen gazdagságból – a mennyei gazdagságból – szegény emberré lett, hogy így hozza közel hozzánk Isten szeretetét és ajándékozza nekünk az örök életet.

És ez rámutat az adakozás újszövetségi szemléletének természetére. Mi azt gondoljuk, hogy amikor adakozunk, akkor adunk valamit Istennek vagy az egyháznak. Az adakozás azonban nem valaminek az odaadása Istennek, hanem csak a visszaadása.

Ha alázatosak vagyunk, akkor el kell ismernünk azt, hogy mindenikünket Istentől kapjuk, hiszen ő az, aki biztosítja a napsütést², az esőt³, de még az erőt is ahhoz, hogy a munkánkat végezzük⁴. Isten igazából mindenünkre igényt tarthatna – ahogy bizonyos értelemben igényt is tart. De Isten pl. a tizedet nem törölte el, az még mindig egy jó viszonyítási alap a kegyelemből való adakozás mértékének.

A keresztyén adakozás visszaadás jellegét talán úgy tudnám a leginkább kifejezni, hogy ha egy barátod hoz neked egy tál süteményt, akkor azt azért hozza, hogy jóízűen elfogyaszd az egészet családoddal együtt. De a tálat nem visszaadni nagy faragatlanságra vall – számíthatsz rá, hogy több süteményt nem fog hozni a barátod. Az adományunk pontosan ilyen visszaadás Istennek abból, amit ő adott, ami igazából az övé.

Ezért az újszövetségi adakozáshoz Isten a következő szempontokat akarja a szívünkre helyezni alapigénkből.

1. Isten áldásának mértéke függ az adakozás mértékétől. Pál egyenesen úgy fogalmaz: „aki szüken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, az bőven is arat.” Fontos kihangsúlyozni azt, hogy ez nem azt jelenti, hogy „adakozz és meggazdagodsz.” Ez a fajta magatartás sokkal inkább nyereségvágyat takar, mint őszinte alázatot. Isten ezt a nyereségvágyat nem fogja jutalmazni, de kétségtelen ígérete van arra nézve, hogy a hűséges és önkéntes adakozót megáldja. Arra vonatkozik ez az ígéret, hogy ha Istennek bizalommal és alázattal visszaadjuk jövedelmünk tizedét, akkor ő nem fog bennünket cserbenhagyni. Ez az ígéret tehát nem azoknak szól, akik szeretnének meggazdagodni, hanem sokkal inkább azoknak, akik attól félnek, hogy ha adakozásukban a tized mértékét veszik alapul, akkor az anyagi problémákat fog okozni a számukra.

   Ehhez annyi bizonyságtételt szeretnék fűzni, hogy én még nem láttam olyat és a saját életemben is ezt tapasztaltam – hogy az, aki Isten iránt hűséggel van az adakozás bibliai mértékében is, nem szegényedik el és anyagi problémákkal sem küzd. Azt már inkább láttam, hogy aki tovább akar nyújtózkodni mint ameddig a takarója ér kamatrabszolgává válik.

2. A második, hogy az adakozásban Isten tőlünk önkéntes és tudatos személyes döntést igényel. Ő semmiképpen nem vár olyat, amit mi nem jó szívvel adunk át neki. Ezt alapigénkben Pál így fogalmazza meg: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Tehát ne éppen a pillanatnyi kedvünk döntse el, hogy adakozunk-e vagy sem, hanem Isten azt kéri tőlünk, hogy gondoljuk át, hogy mennyit vállalunk abból, hogy jövedelmünkből visszaadjunk az ő céljainak a megvalósítására.

   Ez azt is jelenti, hogy Isten iránti hálánk és imádatunk kifejeződik az adakozásunk minőségében és mennyiségében is. Annyira leszünk képesek adakozni, amennyire hiszünk Istennek, amennyire bízunk Istenben és amilyen mértékben imádjuk őt. Tulajdonképpen három eszközzel tudjuk imádni Istent és akkor egészséges az imádatunk, ha ezek egyensúlyban vannak. Az egyik a szavaink – a bizonyságtételünk, az imádságaink és a dicséretünk; a másik a tetteink, az Isten országáért végzett szolgálatunk, és a harmadik a tulajdonunk, hogy abból mennyit fordítunk Isten országa céljaira. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk: nézzük meg, hogy mire fordítjuk az időnket és a pénzünket, abból le tudjuk mérni, hogy milyen is a mi kapcsolatunk Istennel.

Tehát az adakozásunk erőforrása Isten kegyelme, célja az ő dicsőségének szolgálata és formája az a szabad döntésünk, hogy adományainkból mennyit fordítunk Isten országára. Az adakozásunk ui. a szabadságunk kifejeződése. Isten bennünket nem szegénnyé akar tenni, hanem szabaddá a Krisztusban.

II. Istentisztelet és adakozás

Másodszor azt nézzük meg, hogy mindezek az alapelvek hogyan tükröződhetnek vissza az istentiszteleten. Mi a mi istentiszteleti adakozásunk formája? Egy ősi – már az ősegyházban gyakorolt formában történik – ez pedig a gyűjtés perselyben. Ez már az első keresztyén istentisztelettől kezdve része volt az egyház életének. Többek között ezt is takarja az a kitétel az első gyülekezet jellemzésében, hogy kitartóan részt vettek a „közösségben”⁵. Hogyan jelenik ez meg nálunk?

Úgy, hogy az istentisztelet után, mintegy függelékként a kivonuláskor tesszük az adományokat a perselybe. Ez azonban már eltér az ősi gyakorlattól és kevésbé jeleníti meg magát a közösséget, és alapvetően a pénzzel való felemás kapcsolatunkat ábrázolja ki.

Pedig az adakozás az istentiszteleten ugyanúgy szent cselekedet és istentisztelet, mint az igeolvasás, az igehirdetés, az imádság vagy a dicséret és az áldás. Az igazán ősi és keresztyén gyakorlat az, amit mind a mai napig nagyon sok, sőt a legtöbb keresztyén egyházban gyakorolnak, hogy az adakozás nem az istentisztelet után, hanem az istentiszteleten történik egy közös gyűjtés formájában, amit azután a gyűjtésben szolgálók az Úr asztalára tesznek egy hálaadó imádsággal, ezzel is kifejezve azt, hogy hálaáldozatunkat valóban a szent Istennek a szent céljaira ajánljuk fel. A pénz használata ugyanis nemcsak bálványimádás lehet, hanem istentisztelet is.

Tudom, hogy egyeseket zavarna, ha körbeadnánk a perselyt és egyfajta zsarolásnak éreznék, mint ahogy voltak már olyanok, akik megfogalmazták azt is, hogy őket zavarja, hogy a kijáratnál presbiterek tartják a perselyt.

Nagyon fontos: senkitől sem várjuk el, hogy olyan adományt adjon, amit nem jó szívvel és nem az Isten iránti hálából ad. Én ebben a gyülekezetben tíz éve szolgálok és még egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy a presbiterek nekem szóvá tették volna akármikor is, hogy ki adott és ki nem adott, és ki mennyit adott. Soha, de soha egyik sem kommentálta az adakozást.

A másik nagyon fontos dolog: az istentiszteletet, a gyülekezet életét ebben a gyülekezetben kizárólag az adományokból tartjuk fenn. Nincsenek külső forrásaink – sem állami támogatás, sem egyházi támogatás. Még mi fizetünk azért egyházi közalapot, hogy a református egyház országos szervezete működjön. Egyedül a hittanoktató fizetését biztosítja az állam, legalábbis részben. Tehát mindig annyira lesz lehetőségünk megvalósítani Isten céljait, amennyire azonosultok azokkal. Itt minden, de minden a ti adományaitokból valósulhat meg. Abból fűtünk, világítunk, valósítunk meg missziói alkalmakat és fizetjük a teljes idejű szolgálókat és abból tudunk segíteni az arra szorulókon. És amennyire hálásak vagytok, amennyire szeretitek Istent és szeretitek ezt a gyülekezetet annyi lesz az ereje a gyülekezet szolgálatának, amivel Isten céljait meg fogja valósítani.

Ezért igenis az a látásom, hogy az adakozás ami szintén istentisztelet, sokkal inkább az istentisztelet részévé kell tennünk, mint valamiféle kellemetlen függeléknek az istentisztelet után.

III. Az adakozás és az istentisztelet célja

Utoljára még nézzük meg azt, hogy az adakozás hogyan tölti be az istentisztelet célját – vagyis azt, hogy Isten kegyelméből jobb emberek legyünk.

1. Újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy mindent, amink van Istentől kaptunk.

2. Így is ki tudjuk fejezni Istennek a hálánkat és a szeretetünket, hogy azonosulunk a céljaival és részt veszünk benne.

3. Megtanít minket az Isten gondolatai szerinti gazdálkodásra az anyagi javainkkal. Hogy a hét első napján – ez az Úr napja – az első, és lehetőleg az egyetlen kiadásunk az Isten országáért vállalt felelősségünk legyen.

4. Adományaink indulata és mértéke a Krisztusban megélt szabadságunk mértékét tükrözi vissza.

5. Minden alázatos és őszinte lemondásunk átélhetővé teszi Krisztus áldozatát értünk, amivel mennyei dicsőségéről mondott le az örök életünk megszerzéséért.

Összefoglalásul minden kommentár nélkül hadd osszak meg veletek egy történetet, ami drámai erejével csodálatosan tanít.

Koldus voltam, és házról házra végigjártam a falu utcáit. Egyszer csak, mintha álmodnék, megjelent a távolban egy színaranyból készült kocsi, és én rögtön tudtam, hogy Te vagy az, Istenem, a királyok királya. Reménykedni kezdtem, és azt gondoltam magamban: „Vége a nehéz napoknak. Lesz ennivalóm anélkül, hogy koldulnék. Sőt, még ennél is jobb lesz, hiszen bőségben fogok élni. Biztos vagyok abban, hogy engem is részesítesz a gazdagságodból.” Ekkor megállt mellettem az autó. Rám néztél, és nevetve szálltál ki a kocsiból. Már éreztem, hogy közeledik az én időm. Aztán kinyújtottad felém a jobb kezedet, és azt kérdezted: „Mit tudsz nekem odaadni?” Ez gonosz vicc: király létedre tőlem, a koldustól kérsz! Ettől egészen megzavarodtam, és csak álltam ott félszegen. Végül aztán kivettem a tarisznyámból egy apró rizsszemet, és odaadtam neked. Te pedig elvetted, és tovább hajtottál. Mélységesen csalódtam, hiszen te nem adtál, hanem elvettél.

Este viszont nagyon elcsodálkoztam, amikor kiborítottam a tarisznyámat, és benne nem a szokásos értéktelen kacatokat találtam, hanem a neked odaadott rizsszemet, ami arannyá változott. Keservesen sírtam, amiért nem voltam elég bátor ahhoz, hogy mindenemet odaadjam.

13Móz 27:30 „A föld minden tizede az ÚRé, a földnek a szemes terméséből és a fa gyümölcséből; az ÚR szent tulajdona az.”

3Móz 27:32 „A marháknak és juhoknak a tizede is, minden tizedik, amely átmegy a pásztorbot alatt, az ÚR szent tulajdona legyen.”

4Móz 18:21 „Lévi fiainak pedig örökségül adtam minden tizedet Izráelben. Munkájukért kapják ezt, mert ők végzik a szolgálatot a kijelentés sátránál.”

2Mt 5:45 „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”

35Móz 11:14 „akkor esőt adok földetekre a maga idejében, korai és kései esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajodat.

45Móz 8:18 „Hanem gondolj arra, hogy Istened, az ÚR ad neked erőt a gazdagság megszerzésére, hogy fenntartsa szövetségét, amelyre esküt tett atyáidnak. Így van ez ma is.”

5ApCsel 2:42 „Ezek pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.”