Bátorítások II.

Alapige: 1Jn 2:12-14

A múlt héten egy olyan szakaszt kezdtünk el vizsgálni, amiről azt állapítottam meg, hogy egy színtiszta bátorítás. Ez a bátorítás annak szól, hogy Isten választottai ebben a világban egy mindenkor szellemileg ellenséges környezetben élnek. Lehet, hogy néha ez a környezet puhán ellenséges, lehet hogy néha nagyon keményen. Lehet, hogy ez a környezet ideológiailag ateista és liberális – mint az európai társadalmak, lehet hogy ateista és diktatórikus, mint a távol-keleti kommunista társadalmak. Lehet, hogy nagyon vallásos és nagyon kemény üldözésnek vannak kitéve benne a keresztyének mint Indiában vagy az iszlám országokban; sőt még az is lehet, hogy keresztyén szempontból vallásosnak számít, de az evangéliumi keresztyéneket üldözik, vagy egyszerűen csak nem gyakorolhatják a vallásukat igazán szabadon és elismerten, mint a dél-európai országokban vagy Dél-Amerikában. És végül még egy gyülekezet is lehet ellenséges szellemi környezet, ahol a vallásosságot hangsúlyosabban a hagyománytiszteletre, vagy más keresztyénektől való elhatárolódásra építik fel, mint a Krisztussal való élő kapcsolatra és Istennek a Szentírásban kijelentett igazságaira.

Mi az ellenséges szellemi környezet célja? Bizonytalanodjunk el a Krisztus-követésben, ne a Szentírás legyen az egyedüli tekintély és alkudjunk meg a világgal, ami a saját szeretetét helyezi előtérbe. Azok a bátorítások, amelyet most újra felolvasok azt az intést vezetik be, hogy a keresztyének ne szeressék a világot, és azt ami a világban van, azaz Krisztus erejével képesek legyenek ellenállni a világ szeretetének. - 1Jn 2:12-14

¹²Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért. ¹³Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. ¹⁴Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, és Isten igéje lakik bennetek, azért legyőztétek a gonoszt.

A múlt héten a gyermekekről volt szó. Ma az apákról lesz szó. Ehhez annyi megjegyzést szeretnék még hozzáfűzni: az, amit a gyermekekről elmondtam, ill. el lehet mondani érvényes kell, hogy legyen az apákra és az ifjakra is, hiszen akár a biológiai, akár a szellemi életünkben úgy kezdődik minden, hogy gyermekek vagyunk. Ahogy a biológiai életünk gyermekkora meghatározó erővel bír a biológiai ifjú- és felnőttkorra, úgy a szellemi gyermekkor igazságai, ha kellően tudatosak és mélyen gyökereztek, meghatározzák az egészséges keresztyén érettséget. Sok keresztyén éretlenség – vagy növekedésre képtelenség – köszönhető annak, hogy a szellemi gyermekkor legfontosabb igazságai, a bűnbocsánat valósága és az Atya ismerete nem elég megalapozott a hitben. Most azonban nézzük tovább ezt az igét.

I. Az "apák"

Az érettség első lépcsője után az érettség legmagasabb fokára ugrik János, és az apákat bátorítja. Mit kell értenünk apák alatt? Itt is induljunk ki abból, hogy a biológiai értelemben vett apáknak milyen jellemzőik vannak. (Természetesen szó sincs arról, hogy ezek a szakaszok nőknek ne szólnának. Itt pusztán egy párhuzamról van szó, aminek a szellemi üzenetei ugyanúgy érvényesek nőkre, mint férfiakra.)

Nagyon fontos: apának lenni felelősséget jelent. Apa alatt nemcsak arról van szó, hogy valaki nemzett egy másik biológiai értelemben vett embert, hanem arról, hogy az apa családfő. Olyan családfő, aki felelős mások életéért – a felesége és gyermekei életéért. Szeretném itt a felelősségre tenni a hangsúlyt. A felelősség egyértelműen jelenti a tervezést, jövőlátást. Egy felelősségteljes apának kell, hogy legyen jövőképe, ami felé szeretné vezetni a családot erkölcsi és gazdasági értelemben.

El lehet gondolkozni azon, hogy akkor ez vajon a gyülekezet vezetőire érvényes? Hiszen több más helyen a Szentírás a gyülekezet vezetését nagyon komoly felelősségként írja le. Az efézusi véneknek Pál azt mondja búcsúzásakor

legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett. (ApCsel 20:28)

Péter is így ír a presbitereknek

legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; (1Pt 5:2)

De vajon az apák kifejezés – éppen az apai hivatás vezetői jellegéből fakadóan – csak a vezetőknek szóló útmutatás és bátorítás ebben a szakaszban? Azt gondolom, van ilyen üzenete is. De mégsem ezt látom hangsúlyosnak, mert az „apa” szó kevésbé tisztségre, mint egy szellemi érettségből fakadó magatartásra utal.

Ez a magatartás azt jelenti, hogy ha már kinőttük a szellemi csecsemőkort, akkor megérthetjük, hogy felelősek vagyunk a gyülekezetért és felelősek vagyunk a közösség tagjaiért. Egy csecsemő nem tud felelősséget vállalni semmiért, nem is lehet elvárni tőle. Egy felelősség nélküli felnőtt azonban infantilis, gyerekes.

Kennedy elnöknek tulajdonítják azt a mondást: „Ne azt kérdezd, hogy mit tehet érted Amerika, hanem azt, hogy mit tehetsz te Amerikáért?” Azt gondolom, hogy a mai modern társadalmak egyre jobban infantilizálódnak abban az értelemben, hogy egyre több ember akar úgy boldog lenni, hogy közben ne kelljen felelősséget vállalni a közösségért. Csak kiszedni a kedvezményeket és előnyöket a közösség és a közös felelősség vállalása nélkül.

Ez a szellemi betegség sajnos a gyülekezetekben is jelen van. Nagyon szépen tetten érhető a gyülekezetet ért vádaskodásokban.

• A közösséget nem vállalók arról értekeznek, hogy itt nincs közösség. Érdekes, hogy a közösséget vállalók nem ezt látják – mert vállalják a közösséghez tartozás felelősségét.

• Az ítélkezést és szeretetlenséget híresztelők maguk hozzák a legkevesebb szeretetet és a legtöbb ítélkezést. Érdekes, hogy akik igazán szeretet hoznak a közösségbe nem panaszkodnak szeretethiányra. Mert érzik a szeretet felelősségét és megnyilvánuló erejét.

• A gyülekezet egységét leghangosabban hiányolók maguk a leginkább szakadást okozók. Érdekes, hogy akik a gyülekezetért felelősséget vállalnak, sokkal kevesebbet beszélnek erről, és sokkal többet tesznek az Isten országáért az egyházban, a gyülekezetekben.

Az a látásom, hogy ez a különbség a gyerekesség és az érettség között. A gyerekesség a felelősségteljes közösségvállalás hiánya, míg az érettség a lelki felelősség vállalása egymás iránt. Például ha a bűn gyülekezetben végzett beszivárgása és rombolása miatt kialakul egy válsághelyzet, nem áll arrébb elegánsan, hogy majd akkor jöjjön újra, ha elmúltak a viharfelhők. Olyankor a felelősség összefogásra hív Krisztusban.

Az a látásom, hogy az „apák” közé tartoztok akkor, ha felelősséget vállaltok a közösségért úgy, mint amihez tartoztok, amit az ajándékaitokkal építhettek, amiben példátokkal vezethetitek az egyre mélyebb elkötelezettség felé a még éretleneket. Ebben sokszor el lehet bizonytalanodni. Éppen ezért szól kétszer is szóról szóra a bátorítás: „Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van.”

II. A bátorítás

Az, hogy szóról szóra megismétlődik ez a mondat az apáknál azt jelenti, hogy különösen hangsúlyos.

Ismeritek azt, aki kezdettől fogva van.

Kire vonatkozik vajon ez a mondat? Természetesen Istenre gondolunk ez alatt, de az a látásom, hogy sokkal konkrétabban kell megnevezni. Itt kimondottan az örökkévaló Krisztusra hívja fel János a figyelmet. Jánosnál nagyon hangsúlyos Jézus Krisztusnak az örökkévalósága.

Az evangéliumát is azzal kezdi, hogy kifejti benne Krisztusnak az isteni lényegét és örökkévalóságát.

¹Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. ²Ő kezdetben az Istennél volt. ³Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. … ¹⁴Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (Jn 1:1-3.14)

Itt is a testetöltött Ige örökkévalóságát látjuk magunk előtt. Annak az Igének az örökkévalóságát, aki Jézusban öltött testet és aki a Krisztus, az emberek megváltója.

Ugyanebben a gondolatkörben kezdi ezt a levelét is.

¹Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. ²Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. (1Jn 1:1-2)

Az élet Igéje, ami láthatóvá, hallhatóvá és tapinthatóvá is lett egy emberben Krisztusban, már a kezdettől megvolt. Ez a kezdettől fogva egész pontosan azt jelenti, hogy amikor az idő létrejött, ő már megvolt. Az idő is a teremtéskor keletkezett és amikor Isten az új teremtést megalkotja megszűnik az idő. Ami pedig már az idő kezdetekor megvolt, nincs alávetve a múlandó időnek: az örökkévaló Isten, aki maga Krisztus.

Talán gondolhatnátok, hogy ez lényegtelen szőrszálhasogatás, miért kell ezt ennyire hangsúlyozni. Most Isten vagy Krisztus, nem mindegy? Bizonyos értelemben mindegy, de azt, hogy itt Krisztusról van szó azért kell hangsúlyozni, mert éppen Krisztus istenségét és örökkévalóságát éri nagyon sok támadás. Egyrészt a szektás gondolkodás részéről, amelyik Jézust csak tökéletes embernek tartja, de isteni lényegét és az Atyával való egylényegűségét tagadja; másrészt az ateizmus részéről, amelyik besorolja az emberiség tanítói közé az egyiknek.

Én azt tanultam, hogy nem mindegy, hogy egy igéről mit gondolunk. Van olyan gondolkodás is, amelyik azt vallja, hogy az Igéről mindenki azt gondolja, amit akar. Nem, az ige jelentését pontosan kell ahhoz megértenünk, hogy az üzenetét is jól érthessük meg. Itt tehát az örökkévaló Krisztusról van szó.

Ennek az üzenetnek az a lényege, hogy az érett keresztyének – az „apák” - a Krisztus szeretetéből vállalják lelki felelősségüket a gyülekezetért. Nem humanista felelősségtudatból, nem is kényszerből, hanem azért, mert Krisztusban történt valami nagyon fontos: örök életre születtünk újjá.

Ez nagyon fontos. Ugyanis a gyerekes gondolkodás a felelősségvállalás hiánya mellett még rövidlátó és énközpontú is. A felnőtt az, aki tud távlatokban gondolkodni. A Krisztusért felelősséget vállaló „apák”, azaz érett keresztyének pedig az örök élet távlataiban gondolkodnak. Miért? Azért, mert örök életük van. Krisztussal van örök életük. És a testvérek egymás iránti érett felelősségvállalása éppen ebből a Krisztusból fakad, ahogy Pál fogalmaz.

¹⁴Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; ¹⁵és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. (2Kor 5:14-15)

Amikor vállaljuk érett keresztyénként a szellemi apaság magatartását, akkor elsősorban azért vállaljuk ezt, mert az értünk meghalt és feltámadt Krisztusért vállaljuk. Hogy Krisztusban vállaljuk az Isten országának építését, a közösség vállalását Krisztus tanítványaival, a szeretet felelősségét és egységét. Ez az érett keresztyének – itt apák – felelős élete, ami az örökkévaló Krisztusból táplálkozik.

Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. … Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van.